Gyermekjogi mesekönyv készült nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekeknek; a kötet közérthető módon ismerteti meg a gyerekeket jogaikkal és kötelességeikkel - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a "Gyere K-épbe" elnevezésű gyermekjogi roadshow budapesti záróünnepségén, csütörtökön az MTI-nek.

A mesekönyvet - amelyhez hangoskönyv is készült - valamennyi nevelőotthonba, illetve nevelőszülőnél élő gyerekhez eljuttatják. A kötet boltokban nem lesz kapható, a 4 ezer példányt az érintett gyerekek közvetlenül fogják megkapni.

Az államtitkár azt mondta: fontos, hogy a gyermekek is tisztában legyenek a jogaikkal. Hozzátette: az egyén, a család, a közösség és az állam felelőssége egyaránt hangsúlyos ebben. Ahol a család, illetve a közösség nem tudja ezeket az ismereteket biztosítani a gyerekeknek, az államnak kell nagyobb szerepet vállalnia - szögezte le.

Novák Katalin külön felhívta a figyelmet a gyermek- és betegjogi képviselőkre: a megyékben, valamint a fővárosban összesen húszan integráns részeivé váltak a gyermekvédelmi jelzőrendszernek és segítenek a gyerekjogok érvényesülésében.

A programsorozatról azt mondta: a cél az volt, hogy a gyerekjogok ne elvont fogalomként jelenjenek meg a gyerekek számára, hanem azokat le tudják "fordítani" a mindennapi életükre.

Novák Krisztina, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója ismertette: a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter fővédnökségével március 21-én indult programsorozatot nyolc regionális helyszínen tartották meg azzal a céllal, hogy a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedő gyermekeknek "a gyermekek nyelvén" tanítsák meg jogaikat, ismertessék kötelességeiket. Összesen 3500 gyerekhez jutottak el, emellett szakmai kurzusokat is tartottak a szakembereknek - tette hozzá.

Az ismeretanyagot jogi egyetemekkel karöltve állították össze, a gyerekeket perszimulációs játékokba vonták be, játékos teszteket tölthettek ki, illetve különböző feladatok révén pecséteket gyűjthettek, amelyekért cserébe ajándékokhoz juthattak. Rajzpályázatot is hirdettek az egymás iránti tisztelet témakörében.

Novák Krisztina szerint a program tapasztalata az volt, hogy a gyerekek ismerik a gyermeki jogokat, hallottak már azokról, de konkrét szituációkban nehezen ismerik fel azokat, nem tudnak velük mit kezdeni. A roadshow fókuszpontjának azt nevezte, hogy a gyermekjogi képviselőkre felhívják a figyelmüket: ha például bántalmazás éri a gyermeket, tudja, hogy van kihez fordulnia.

A programsorozat az alaptörvényben rögzített alapjogok közül öt téma köré csoportosult: a jog és kötelesség, az emberi méltóság joga, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a tulajdonhoz való jog, valamint a kapcsolattartás joga. Példákat említve Novák Krisztina elmondta, beszéltek a gyerekekkel arról, vajon ha fáj a torkuk, mennyire kell levetkőzni egy háziorvos előtt, mit jelent egy nevelőotthonban nevelkedő gyermek számára a családhoz, kapcsolattartáshoz való jog, de arról is, hogy a 12 év feletti korosztályra milyen szexuális bűncselekmények leselkedhetnek.

(MTI)