A jövő hét végétől indul több mint kétezer kárpátaljai magyar gyermek hétnapos turnusokban történő, kormánytámogatással megvalósuló magyarországi nyári táboroztatása – mondta az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Beregszászon.

Novák Katalin elmondta, egynapos kárpátaljai látogatása során Orosz Ildikóval, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnökével és Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMPSZ) elnökével, az ukrán parlament képviselőjével egyeztetett Beregszászon arról a kormánytámogatással megvalósuló gyermeküdültetési programról, amelynek keretében a jövő hét végétől több mint kétezer kárpátaljai gyermek kezdi meg húsz fős turnusokban tíz héten át tartó magyarországi táborozását. Mint kifejtette, eddig 2200 gyermek jelentkezett és regisztrált a magyarországi táborozásra, ők az Erzsébet-táborban pihenő magyarországi társaikkal együtt fognak üdülni Zánkán. Hozzátette, a nyolc és 14 éves kor közötti kárpátaljai gyermekek színvonalas ellátásban fognak részesülni, érdekes programokat szerveznek számukra, amelyek része egy egynapos budapesti kirándulás, amelyen felkeresik az Országházat és megtekintik a főváros nevezetességeit. Úgy vélte, az üdültetési programban részt vevő gyermekek lelkileg feltöltődve, magyarországi élményekkel gazdagodva térnek majd vissza Kárpátaljára, s ez segítségükre lesz a nem könnyű hétköznapok elviselésében.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az összesen mintegy háromezer kárpátaljai gyermekkel számoló üdültetési program nem zárul le a nyári táboroztatással, hanem az őszi-téli időszak iskolai szüneteiben is folytatódik.

Novák Katalin felkereste a Beregszászhoz közeli Makkosjánosiban található Helikon szálloda- és üdülőközpontot, ahol a kelet-ukrajnai harcok elől Donyeck és Luhanszk megyéből elmenekült családokból származó 107 gyermek és 11 kísérőjük tölti nyári pihenőjét a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.

A politikus Beregszászon megbeszélést folytatott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének vezetőivel a nagy családokban nevelkedő gyermekek kárpátaljai nyári táboroztatásának anyaországi támogatásáról. Ugyancsak találkozott Sípos Gézával, a beregszászi székhelyű, árva gyermekeket támogató Sámuel Alapítvány elnökével, akivel áttekintették, miként lehetne a magyarországi tapasztalatok és gyakorlat ukrajnai jogi környezetbe történő átültetésével megkönnyíteni a kárpátaljai árvák jelenleg bürokratikus akadályok által nehezített örökbefogadását.

Kárpátaljai látogatásának befejezéseként Novák Katalin meglátogatta a Sámuel Alapítvány beregszászi Szivárvány gyermekotthonát.

(MTI)