A Budapesti Demográfiai Fórumon elhangzottak megerősítést adtak, hogy Magyarország jó irányba halad, és a demográfiai kihívásokra érdemes családközpontú választ adni - mondta Novák Katalin a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek.

Kiemelte, két szempontból is nagy várakozással tekintettek a fórumra. Kíváncsiak voltak, mennyire lehet ma Európában őszintén beszélgetni a demográfiai kihívásokról és az azokra adott válaszokról, valamint arra is, hogy a meghívott neves szakértők igazolják-e azt az irányt és célt, amelyet a kormány meghatározott.

Mindkét szempontból sikeres volt a rendezvény, nemzetközi eszmecsere alakult ki, őszintén lehetett a tényekről beszélni, és az előadásokon, a miniszterekkel, államtitkárokkal, egyházi vezetőkkel folytatott megbeszéléseken kedvező visszajelzéseket kaptak - mondta az államtitkár. Hozzátette: ez azért is fontos, mert ma Európában "nem divatos, sőt, nem illendő" demográfiai kérdésekről a családokat középpontba helyezve beszélni.

Novák Katalin elmondta: a fórumra meghívott nemzetközi családszervezetek képviselői, valamint családok a Kárpát-medence egész területéről azt mondták, a rendezvény nagyon jó lehetőség volt a kapcsolatépítésre.

A fórum zárónapján, szombaton családi kulturális fesztivált rendeztek, amelyre körülbelül hatezer ember látogatott el - ismertette.

Az államtitkár hangsúlyozta, ez volt az első Budapesti Demográfiai Fórum, de - reményeik szerint - nem az utolsó. Hozzátette, a fórum előzményének tekinthető az az informális miniszteri találkozó, amelyet 2011 első félévében Gödöllőn rendeztek Magyarország európai uniós soros elnöksége idején.

Novák Katalin elmondta azt is, hogy a fórumon bemutattak két kisfilmet, amelyet nemsokára a nagyközönség is láthat. Az egyik az apák családban betöltött szerepérének fontosságára, a másik a testvérek értékére hívja fel a figyelmet.

Kiemelte: a magyar társadalom családközpontú társadalom, a cél pedig az, hogy Magyarország családbarát ország is legyen.

A Budapesti Demográfiai Fórum november 5-7. között tartották a Millenárison 18 ország részvételével. A nyitó napon felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. A szervezők közlése szerint Magyarország európai párbeszédet kezdeményez arról, milyen válasz adható a kontinens folyamatos népességfogyására, és ennek egyik állomása a konferencia. A Budapesti Demográfiai Fórumra Ferenc pápa és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök is üzenetet küldött.

(MTI)