Tavaly csaknem 92 ezer gyermek született, amely több mint az elmúlt öt évben bármikor. Ez a szám egyébként mintegy 3,2%-kal haladja meg az előző évi születésszámot- hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a Magyar Ifjúsági Értekezleten, pénteken Marosfőn.

Schanda Tamás előadásában kiemelte: az utóbbi időszakban nemcsak a gyermekvállalási, hanem a családalapítási kedv is nő. 2010-es mélypont óta folyamatosan nő a házasságkötések száma. 2002 és 2010 között a házasságkötések száma 23%-kal csökkent, 2010 és 2014 között viszont 9%-kal nőtt.

A helyettes államtitkár a fiatalok számára bemutatta a globális és a hazai népesedési folyamatokat. Schanda Tamás elmondta, hogy a Kormány 2010-ben vállalta, hogy családbarát fordulatot hajt végre a kormányzati politikában. Visszaadtuk a magyar családok számára a családalapítás, a házasság és a gyermekvállalás becsületét, anyagi és társadalmi elismertségét. Hisszük, hogy a kárpát-medencei magyarság megmaradásának kulcsa a népességfogyás megállítása és a magyar családok megerősítése.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ és az ifjúsági szervezetek kapcsolatának eredményeként jött létre. Az EU tábor A MIÉRT hagyományos szakmai és egyben közéleti nyári rendezvénye. A táborban a meghívottak segítségével aktuális politikai és közéleti témakörök kerülnek megvitatásra, ugyanakkor a rendezvény minden évben a szabadidős tevékenységek gazdag tárházával várja a fiatalokat.

(EMMI)