Nagyszabású fesztivált rendez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szombaton a Vasúttörténeti Parkban, az eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kiemelten támogatja - jelentette be Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke és Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, az egyesületnek országszerte mintegy hetvenezer tagja van, így kiemelten fontosnak tartják, hogy a tagok személyesen is találkozzanak egymással, és ezeken a találkozókon megéljék, hogy nagycsaládban élni jó. A hétvégi rendezvényre 5-7 ezer embert várnak, regisztrálni szeptember 15-ig lehet - tette hozzá.

Az egész napos fesztiválon lesznek néptáncbemutatók, sportprogramok, bábelőadások és kézműves foglalkozások. Meg lehet tekinteni a Vasúttörténeti Park kiállításait, fellép a Forrás Néptáncegyüttes és a Málna zenekar. A Hungarikumok utcáján a kiállítók bemutatják azokat a kiemelkedő értékeket, melyek a magyarság eredetiségét, különlegességét hangsúlyozzák.

Képviselteti magát a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum is, amely több hagyományos szakmát mutat be, segítve a gyerekek pályaválasztását. Bemutatja a családokhoz kapcsolódó munkáját a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Államkincstár és az Igazságügyi Hivatal is - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Novák Katalin arról beszélt, hogy a nagycsalád erőforrás a családtagoknak és a társadalomnak is. A nagycsalád életforma, olyan közösség, ahol mindig történik valami. A magyar kormány kiemelten támogatja a családokat, köztük a nagycsaládokat is, amelyekből több mint 210 ezer él Magyarországon - tette hozzá.

Az államtitkár megemlített néhány intézkedést, amelyet a családok támogatása érdekében hozott a kormány. Szólt a családi típusú adózásról, a családi pótlékról, az ingyenes tankönyvellátásról, az ingyenes, illetve kedvezményes étkezésről, a gyermekgondozási támogatás bővítéséről és az otthonteremtési támogatások bevezetéséről.

Az 1987-ben alakult NOE jelenleg több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 14 ezer tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500-at. Az egyesület munkájának középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll, emellett ellátja a családok érdekvédelmét, rendezvényein pedig kapcsolatépítésre és szórakozásra is lehetőséget nyújt.

(MTI)