Nyolcvanéves fennállását ünnepelte a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek kórházi oktatásával, nevelésével foglalkozó Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola szerdán. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a rendezvényen megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját, azt, hogy elfelejtetik a kórházban lévő gyerekekkel a kiszolgáltatottságot.

Az államtitkár arról beszélt, hogy egy súlyos betegség megfosztja a családot az addigi jövőképétől, a folyamatos együttléttől, a gyermeket pedig a fizikai, lelki és szellemi szabadságtól. Az iskolaszanatórium azonban hozzájárul a szellemi szabadság visszaszerzéséhez - emelte ki.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kuttorné Telek Judit igazgató elmondta, a Magyarországon egyedülálló intézmény 28 fős nevelőtestületének tagjai évente több mint kétezer diákkal foglalkoznak.

A pedagógusok az oktatás mellett lelki támaszt is nyújtanak a gyerekeknek, a család felbolydult életében állandóságot teremtenek, így munkájuk változatos, felemelő, szellemileg és lelkileg is értékes - fogalmazott az igazgató.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Hoffer István igazgatóhelyettes közölte, az iskolaszanatóriumot Gróf Zichy János alapította 1937-ben, a pedagógusok jelenleg 13 budapesti egészségügyi intézményben végeznek egyéni oktatást.

(MTI)