Minden eddiginél több, nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban idén nyáron - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az utolsó tábori napon az MTI-vel.

Novák Katalin kiemelte, hogy nyolcszáz településen szerveztek táborokat, amelyekre a kormány kétmilliárd forintot fordított.

A részt vevő gyerekek negyven százaléka hátrányos helyzetű volt, a legtöbb tábor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében volt. A gyerekek többsége kisiskolás volt: a 7-10 éves korosztályból 53 ezren táboroztak idén - ismertette a részleteket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden jelentkezőt fogadtak a táborok.

Elmondta: a gyerekek júliusban és augusztusban reggel 8-tól délután 5 óráig jelképes, 100 forintos összegért vehettek részt a táborokban, ahol biztosítva volt a napi négyszeri étkezés a diétás igényekre tekintettel, és sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadtak.

A koronavírus-járvány miatt minden táborban ellenőrizték a higiénés szabályok betartását, a rendszeres fertőtlenítést, s hogy egy csoportban az előírásnak megfelelően maximum 20 gyerek tartózkodik-e. A táborozók sok időt töltöttek a szabadban, továbbá kiemelt téma volt a vírus elleni védekezés - tudatta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy a járvány miatt idén nem szerveztek ottalvós Erzsébet-táborokat, de ezt kihasználva Zánkán felgyorsították az építkezést, és teljes egészében felújították a táborhelyet.

Hamarosan kezdődik az építkezés Fonyódligeten is, ahol jurtatábort alakítanak ki. Ezeknek köszönhetően jövőre az eddigi 30 ezer helyett 50 ezer táborozót tudnak majd fogadni - mondta az államtitkár.

(MTI)