Pályázat útján országossá terjesztik ki az Anyák háza programot, amelynek célja, hogy a budapesti és a vidéki gyermekkórházakban, gyermekosztályokon a szülő végig beteg gyermeke mellett maradhasson, méltó körülmények között.

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár azt mondta, ez a pályázat még egy lépés a családbarát ország és egészségügy felé.

Amikor egy gyermek beteg és tartós kórházi ellátásra szorul, azt az egész család megszenvedi, így ilyenkor még inkább oda kell figyelni a családokra - tette hozzá.

Az államtitkár bízik abban, hogy ez a kezdeményezés országossá növi ki magát, és az elkövetkező években mindenhol méltó körülményeket tudnak kialakítani a szülőknek gyermekük kórházi tartózkodásának idejére.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 40 százalékkal kell emelni az olyan férőhelyek számát, amelyeket szülők vehetnek igénybe gyermekük gyógykezelésének idejére. Hozzátette: jelenleg 1133 olyan ágy van, ahol a szülő a gyermekével lehet, ebből 829 férőhely a kórtermeken belül található.

Az államtitkár kérdésre válaszolva azt mondta, jelenleg száz olyan ágy van országszerte, amelyet egykor az aktív ellátásban használtak, de most akár szülői férőhellyé "alakítható".

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón elmondta, az intézményben 2015-től egyedülálló kezdeményezésként működik a szülőknek szállást biztosító Anyák háza, és ez alatt az idő alatt 150 család vette igénybe a szolgáltatást.

Mint mondta, a gyermek jobban gyógyul, ha valamelyik szülő jelen van, azonban ehhez méltó és kulturált körülményeket kell kialakítani.

Hozzátette: pályázni június 15-ig lehet, a pályázatot kiíró és az Anyák háza programot finanszírozó svéd SCA Hygiene Products Kft. támogatásával két nyertes pályázó 5-5 millió forintot fog elnyerni.

Bencze János, a Bethesda Kórház Alapítvány diakónia igazgatója arról beszélt, hogy a Bethesda kórházba - bizonyos szakterületeket tekintve - az ország távoli pontjáról is érkeznek beteg gyermekek, akikhez a szülő csak nagy nehézségek árán tud a fővárosba utazni. Ezért alakították ki a kórház területén az egykori diakonisszaházból az Anyák házát, ahol a szülő kulturált körülmények között pihenhet.

Molnár László, a svéd SCA Hygiene Products Kft. divízióigazgatója elmondta, az elmúlt másfél év tapasztalatára hagyatkozva döntöttek úgy, hogy országossá terjesztik ki a programot.

A pályázatra a jelentkezéseket magyarországi gyermekkórházaktól, gyermekklinikáktól, alapítványoktól és civil szervezetektől várják.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)