Összeurópai probléma a fiatalok munkanélkülisége: a kihívásra európai szintű közös választ kell adni, de minden országnak meg kell találnia a saját eszközeit is - jelentette ki csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a lengyelországi Krynicában tartott gazdasági fórumon.

Nem csupán Magyarországra, hanem az Európai Unió minden tagállamára igaz, hogy a fiatalok munkanélkülisége meghaladja a teljes munkanélküliségi rátát - mondta Novák Katalin az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Az államtitkár szerint minden európai kormány számára kihívás, hogy hozzásegítse a 25 év alattiakat ahhoz, hogy képzettségüknek megfelelő munkahelyet találjanak, és azt meg is tudják őrizni. Az Európai Unióban 6-7 millió munkanélküli fiatalról beszélhetünk - hangsúlyozta.

Novák Katalin szerint a kormány azt üzeni, hogy "ha magyar fiatal vagy, lesz munkád és meg fogsz tudni élni Magyarországon is." Ennek kapcsán az államtitkár kifejtette, az a kormány célkitűzése, hogy 2018-ra valamennyi 25 év alatti fiatal a munkahelye elvesztését vagy a tanulás befejezését követően négy hónapon belül állásajánlatot kapjon, illetve további oktatásban vagy gyakornoki képzésben részesüljön. Tájékoztatása szerint az elkövetkezendő években összesen 220 milliárd forintot fordítanak az ezt célzó, 2015-ben elindított Ifjúsági Garancia Programra.

Az államtitkár elmondta, Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatottsági rátája (75,7 százalék) magasabb az európai uniós átlagnál (71,7 százalék). Hozzátette, hogy a májusi adatok szerint Magyarországon 17,8 százalék a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája, amely alacsonyabb a 20,6 százalékos európai uniós átlagnál.

Novák Katalin az "Ifjúsági munkanélküliség - európai támogatási rendszerek" című kerekasztal-beszélgetésen szólalt fel, ahol a magyar fiatalok elhelyezkedési lehetőségeivel kapcsolatban a kormány gyakornoki és vállalkozásindítási programjait, az "Első munkahely garancia" programot, a Munkahelyvédelmi Akciót, valamint az Ifjúsági Garancia Programot mutatta be.

A lengyelországi Krynica Zdrójban idén 25. alkalommal rendezték meg a Gazdasági Fórumot szeptember 8-10. között. Krynica az egyik legjelentősebb véleményformáló fórum Lengyelországban és a régióban, a kelet-európai Davosként is ismert rendezvényen minden évben a térség meghatározó politikai és gazdasági vezetői, valamint szakértői gyűlnek össze az aktuális problémák megvitatására.

(MTI)