Több mint 3,3 milliárd forint fordítható idén tehetséggondozásra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben, sajtótájékoztatón.

Illés Boglárka kiemelte: a Nemzeti Tehetség Program keretében idén öt másik település mellett Debrecen is megkapta a Tehetségbarát Önkormányzat díjat.

A helyettes államtitkár példaértékűnek nevezte a város tehetséggondozás terén végzett tevékenységét.

Hozzátette: a Nemzeti Tehetség Program évente mintegy 350 ezer fiatal előrejutását segíti. A program 2008-as indulásához képest idén már hatszor annyi pénz, több mint 3,3 milliárd forint fordítható tehetséggondozásra. A finanszírozás alapját a fel nem ajánlott szja-egyszázalékok jelentik, a másik részt a kormány biztosítja.

Kiemelte: a többi között intézmények, civil szervezetek, önkormányzatok pályázhatnak a forrásra, 2015 óta pedig a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjon keresztül közvetlenül is támogathatók a diákok.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere hangsúlyozta: a város jövője az oktatás színvonalán múlik, ezért az önkormányzat az oktatást stratégiai területként kezeli.

Hozzátette, a tehetséggondozó programok évek óta sikeresen működnek a városban. Példaként említette a sportolók támogatására alapított Békessy Béla-ösztöndíjat, a tehetséges diákokat felkaroló Cívis Tálentum ösztöndíjat és a nemzetközi iskola ösztöndíjprogramját, amelyet a közelmúltban fogadott el a debreceni közgyűlés. A polgármester elmondta: az ösztöndíjakkal a városnak az a célja, hogy a tehetséges fiatalok az iskola elvégzése után is Debrecenben maradjanak.

A Tehetségbarát Önkormányzat díjról szólva Papp László közölte: az elnyert 1,5 millió forintból a nyári szünetben harminc nehéz sorsú, tehetséges tanuló vehetett részt az Agora Tudományos Élményközpont kéthetes táborában.

(MTI)