Csaknem 1300 család 3300 gyermeke kapott tanszert, iskolaszert a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan áruházlánc idei közös akciójában.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: a kormány célja, hogy a családok megerősödjenek és ezáltal erősebb, boldogabb társadalom és nemzet jöjjön létre, de ehhez önmagában nem elégségesek a kormány intézkedései, fontos a civil és a gazdasági szféra együttműködése is.

A családok támogatása nem kiadás, hanem befektetés, a nemzet építésének legfontosabb lehetősége - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Beneda Attila az iskolás gyereket nevelő családokat segítő intézkedések közül kiemelte, hogy idén egymillió gyerek kap ingyen tankönyvet, az erre fordított költségvetési támogatást pedig megduplázták az elmúlt években, és már 600 ezer gyerek ingyen vagy kedvezményesen étkezik iskolaidőben és a szünetekben, az erre szánt költségvetési támogatást ugyanis megháromszorozták 2010 óta.

Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója kiemelte, hogy az áruházlánc folyamatosan keresi a lehetőségeket a helyi közösségek támogatására és a társadalmi ügyek felkarolására, ezért indították el tavaly és folytatták idén kibővítve a tanszergyűjtési akciót, amely reményeik szerint jövőre sem marad el.

A NOE munkáját azzal szeretnék elismerni és támogatni, hogy egymillió forintot ajánlanak fel az egyesületnek - közölte Varga-Futó Ildikó.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta: idén kétszer annyi felajánlás gyűlt össze, mint a tavalyi első gyűjtéskor, majdnem 45 500 tanszert tudtak eljuttatni a családokhoz.

Munkájukat a gyűjtés egy hónapjában 645 önkéntes is segítette, így az adakozók mellett az ő munkájukat is köszöni a szervezet - tette hozzá az elnök.

(MTI)