Az ország első Új Nemzedék közösségi terét adták át Salgótarjánban. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az eseményen elmondta: ötmilliárd forintos keretből húsz közösségi teret hoznak létre a megyeszékhelyeken és Budapesten.

A fiatalok segítséget kapnak itt a pályaválasztáshoz, információhoz jutnak az őket érintő kérdésekben, az otthonteremtési támogatástól a külföldi ösztöndíj-lehetőségekig.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter/MTI

Novák Katalin kiemelte: ezekkel a terekkel azt szeretnék üzenni a fiataloknak, hogy vannak helyek, ahol összejöhetnek, tartalmasan, értelmesen tölthetik az idejüket. Az otthonteremtési programmal, a családtámogatásokkal, a fiatalok munkalehetőségét biztosító programokkal pedig azt üzenik, hogy van számukra perspektíva Magyarországon, sőt a saját lakóhelyükön is.

Az államtitkár elmondta, a fejlesztési program keretében öt évig garantálják a közösségi terek működését. Az ötmilliárd forintos keret tartalmazza az épületek bérlését, kialakítását, fenntartását, a munkatársak bérét, számos program megszervezését, tájékoztató anyagok készítését, a kitelepüléseket.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter/MTI

Hozzátette, a salgótarjáni tér a Nógrád megyei fiataloké, a munkatársak feladatai közé tartozik az is, hogy minél több fiatalt megszólítsanak a megyében.

Simon Tibor, a Fidesz-KDNP salgótarjáni polgármesterjelöltje az átadáson kiemelte, azért fontos a beruházás, mert a fiatalok ugyan nagyon szoros kapcsolatot tartanak egymással, de a kapcsolattartás formája egyre inkább eltolódott az elektronikus világ felé.

Salgótarjánban meg kell becsülni a fiatalokat, olyan lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyek ott tartják őket, és vissza kell hívni azokat, akik elmentek szülővárosukból - hangoztatta Simon Tibor.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter/MTI

Kitért arra: közösségi főiskola létrehozását tervezik Salgótarjánban műszaki és humán területen, mert ma Nógrád az egyetlen megye, ahol nincs felsőfokú oktatási intézmény.

(MTI)