Az önkéntesség kultúrájának elterjesztését, az ingyenesen végzett segítő munka népszerűsítését várja a kormányzat a Nemzeti Önkéntes Tanács (NÖT) létrehozásától - erről a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár beszélt a tanács alakuló ülésén.

Novák Katalin közölte, a civil szervezetek és az egyházak képviselőiből álló tanácsadó testülettől azt várják, hogy javaslataikkal segítsék e területen a kormányzat munkáját. Azt mondta,

a cél az, hogy Magyarországon az önkéntesség váljon minél több ember életformájává, ne csak az ünnepek előtt vállaljanak segítő munkát.

Az államtitkár az önkéntesek világnapja (december 5.) apropóján tartott alakuló ülésen arról beszélt, a kormány az önkéntesség koordinációjára vállalkozott. Közlése szerint ugyanis a kereslet és a kínálat nem mindig találkozik, mert bár sokan vannak, akik szeretnének segíteni, nem tudják, hová forduljanak, másrészt sok szervezet keres önkénteseket, de nem talál.

Egyes adatok szerint ma már minden harmadik ember önkénteskedik Magyarországon - mondta az államtitkár.

Kép letöltéseMa már minden harmadik ember önkénteskedik Magyarországon Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Novák Katalin elmondta, adataik szerint 2014-ben 490 ezren dolgoztak önkéntes segítőként Magyarországon; ez 55 millió munkaórát jelent, ami 26 600 főállású dolgozó munkaidejének felel meg. Az államtitkár szerint az önkénteskedésnek így jelentős gazdasági szerepe is van, egyes vélemények szerint az önkéntesség a GDP-hez akár egy százalékkal is hozzájárulhat.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolai közösségi szolgálat nem önkéntesség, hiszen az kötelező feladatuk a diákoknak, ugyanakkor annak előszobája, lépcsője lehet. Hozzátette: ha a fiatalok megtapasztalják a középiskolában, milyen másoknak segíteni, akkor később könnyebben vállalnak majd önként is segítő munkákat.

Kép letöltéseA közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény elfogadása óta már több mint 10 ezer szervezetet regisztráltak Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár ismertetése szerint a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény elfogadása óta már több mint 10 ezer szervezetet regisztráltak.

Arról is beszélt, hogy eddig több mint 95 ezer diák vett már részt a kötelező közösségi szolgálatban, és a visszajelzések szerint többségük később önkéntes tevékenységet is vállalt többnyire ugyanazoknál a szervezeteknél.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A NÖT elnöke a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, alelnöke az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. Tagjait mások mellett az Országos Fogyatékosságügyi Tanács, a Karitatív Tanács, az Idősek Tanácsa, az Országos Környezetvédelmi Tanács, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelölhette. A tanács évente legalább háromszor ülésezik.

Az ENSZ Közgyűlése 1985-ben foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását, majd a világszervezet 2002-ben arra szólította fel a kormányokat, támogassák az önkéntességet, a gazdasági és társadalmi fellendülés stratégiai eszközét.

A Nemzeti Önkéntes Tanács tagjai:

Elnök: Novák Katalin államtitkár, EMMI

Alelnök: dr. Illés Boglárka helyettes államtitkár, EMMI

Titkár: Szekeresné dr. Felcsuti Katalin, EMMI

Tagok:

A. Balogh Éva – Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda

Gábor Miklós - Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága

Domán Zoltán - Országos Fogyatékosságügyi Tanács - Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége

Pergő Margit - országos önkormányzati érdekszövetségek közös jelöltje

Zsák Jánosné - Idősek Tanácsa

Dr. Halmos Gergő - Országos Környezetvédelmi Tanács

Vad Lilla - Magyarországi Református Egyház

Kósa Judit - Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

Bozsó Gergely - Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Vecsei Miklós - Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Kardosné Gyurkó Katalin - Nagycsaládosok Országos Egyesülete

F. Tóth András - Önkéntes Központ Alapítvány

Nagy Gábor - Magyar Vöröskereszt

Lehőcz Mónika - Otthon Segítünk Alapítvány

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)