Országos kampányt indít a kapcsolati erőszak áldozatainak védelmében az Ökumenikus Segélyszervezet. Arra akarják felhívni a figyelmet, hogy van hová fordulniuk a bántalmazottaknak - közölte Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A segélyszervezet kampányát az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával indítja, "A szeretet nem árt" jelmondattal, amellyel azt akarják üzeni, hogy semmi nem teszi elfogadhatóvá az erőszakot egy kapcsolatban - mondta.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is azt hangoztatta, hogy a kapcsolati erőszak minden formája elfogadhatatlan, ugyanakkor ha valaki áldozattá vált, annak tudnia kell, van segítség, van hová fordulnia.

Az államtitkár szerint a kapcsolati erőszakot nem lehet aktuálpolitikai kérdéssé tenni, továbbá nem elég csak a tragédiákról beszélni, hanem azt is be kell mutatni, hányan dolgoznak az ellátórendszerben, hol kérhető segítség.

"Mindannyian a jelzőrendszer tagjai vagyunk", mert senki nem nézheti tétlenül, ha kapcsolati bántalmazást lát - tette hozzá.

Azt országban "mindig van egy üres hely", ahol be tudnak fogadni egy krízishelyzetben lévő családot - közölte.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80 20 55 20-as telefonszámán éjjel-nappal kérhető segítség. A szolgálat támogatását négyszeresére, 202,5 millió forintra emelték - mondta Novák Katalin.

Ismertetése szerint 2010 és 2019 között jelentősen nőtt azon intézmények száma, amelyek a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkoznak.

A krízisközpontok száma ez idő alatt 12-ről 20-ra, az úgynevezett félutasházaké 4-ről 21-re, a titkos menedékházaké egyről 8-ra nőtt. Új ellátási formaként hét kríziskezelő ambulanciát is létrehoztak, és több ezer szakembert képeztek - mondta.

Közölte: 2010 és 2019 között 11 ezernél több embernek segített a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatására specializálódott ellátórendszer.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy nyitottak "bármely jogszabályi szigorításra", ha szükség van rá.

A területet jól ismerő szakemberek javaslatai alapján már készítettek egy jogszabálycsomagot, amellyel a jövőben hatékonyabbá tudják tenni a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépést - közölte Novák Katalin.

Gáncs Kristóf hozzátette: a kampány a szemléletformáláson túl gyakorlati segítséget is nyújt az aszeretetnemart.hu oldalon elérhető információkkal és online tanácsadással.

Rácsok Balázs a segélyszervezet szociális igazgatója szerint az elmúlt hónapok tragédiái intő jelek, ezért tovább kell fejleszteni az ellátást, a jogszabályokat szigorítani kell és további képzésekre is szükség van.

Úgy vélte, elérhető, rugalmas szolgáltatások kellenek, és azt is biztosítani kell, hogy a bántalmazott anonimitásban maradhasson, amíg akar, ezért működtetnek online vagy telefonos tanácsadást is.

A sajtótájékoztatón a budapesti Móricz Zsigmond körtér egyik villamosmegállójában bemutattak egy interaktív köztéri plakátot, amely azzal a kérdéssel igyekszik elgondolkoztatni a járókelőket, hogy "Ha a párod bántana, tudnád, kihez fordulj segítségért?".

(MTI)