Felhívjuk a fiatal szakorvosok béremeléséről író szerkesztőségek figyelmét, hogy ne keverjék össze az olyan alapvető fogalmakat, mint a béremelési program, az annak következtében egyértelműen növekvő fizetés és a Fiatal Szakorvosok Támogatása. A szeptemberben indított átfogó béremelési program keretében a szakorvosok alapbére 107 ezer forinttal nőtt.

Mint ismert, 2016. szeptember 1-től jelentős egészségügyi béremelési program kezdődött, amely közel százezer dolgozó érint. Az egészségügyi  szakdolgozók bére 2019-re átlagosan 65%-kal, 2012-höz viszonyítva a duplájára emelkedik.

Több mint 16 ezer szakorvos alapbére két év alatt 207 ezer forinttal nő. Első lépésben szeptembertől bruttó 107 ezer forinttal, majd második lépésben jövő ősszel további 100 ezer forinttal. A gyakorlatban az emelés azonban ennél is nagyobb a legtöbb szakorvosnál  - beleértve a fiatal szakorvosokat is – mivel az alapbérrel a mozgóbérek (ügyeleti díj, készenléti díj, rendkívüli munkavégzés bérpótléka, műszakpótlékok) is emelkednek. Az orvosoknál a mozgóbér aránya a teljes bértömegen belül nagyjából 35 százalék, az így kapott összeg több mint a szakorvosi támogatás összege.

Az alapbéremelésnek köszönhetően egy frissen végzett szakorvos 354 820 forintos alapbérrel számolhat.  Egy idősebb, közel harmincéves munkaviszonyban foglalkoztatott szakorvos alapbére szeptembertől 339 ezer forintról 446 ezer forintra nőtt és jövőre 546 ezer forintra emelkedik. Ahogy a fentiekből látszik, a kormány egyértelmű célja az egészségügyi dolgozók és a szakorvosok bérének emelése.

Azt az érdekképviseletek is tudták és el is fogadták, hogy a támogatás a már szakvizsgázott  fiatal orvosok esetében a béremelés életbelépésig szól, és nem valódi megoldás a bérrendezésre. A támogatás ugyanis nem számít bele se a  nyugdíjba, sem más társadalombiztosítási jogviszonyba, nem fix bérelem. A  több mint  16 ezer szakorvos és köztük a fiatal szakorvosok számára a megoldást az átfogó béremelési program jelenti, amely két év alatt 207 ezer forinttal emeli az alapbérüket, emeli a mozgóbérüket.

Fontos kiemelni, hogy a béremelési programtól függetlenül, a Fiatal Szakorvosok Támogatásán felül továbbra is működik a polgári kormány által bevezetett, rezidenseket támogató ösztöndíj program. A rezidensek – még nem szakvizsgázott orvosok – továbbra is kapják a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjait, amelyek a területtől függően havi 100, 150 vagy 200 ezer forintos többletjövedelmet biztosítanak a programban résztvevőknek.

(EMMI)