Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) két új laboratóriumi eszköze nagyban növeli majd a gyógyszerbiztonságot, ezzel együtt a betegbiztonságot - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó elmondta, az OGYÉI az egészségügyi ágazat egyik fontos hatósági és piacfelügyeleti hattárintézménye, amely ezres nagyságrendben végez laboratóriumi vizsgálatokat gyógyszereken, különböző, köztük illegális készítmények összetevőit vizsgálja. Mint mondta, a gyógyszerészeti intézet szorosan együttműködik a társhatóságokkal, így a rendőrséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az államtitkár jelezte, a két labordiagnosztikai eszközt az intézet saját forrásból vásárolta meg.

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta, a 90 millió forintos fejlesztés révén két tömegspektrométerrel bővül az intézet laboreszközparkja; az egyik berendezés a gyógyszerhatósági laborban fog működni, a másik az élelmiszertechnológiai labor munkáját segíti.

Ismertetése szerint eddig célzott hatóanyagra, szennyeződésre vagy oldószermaradványokra tudtak méréseket végezni, a két berendezéssel azonban megszűnik az "ismeretlen szennyező" fogalma, hiszen a gépek meghatározzák a mintában lévő összes anyag szerkezetét.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A főigazgató beszámolt arról is, hogy az intézet gyógyszerkémiai laboratóriuma OMLC (European Network of Official Medicines Control Laboratories) minősítéssel bír, így részt vesz az európai laborok hálózatában, ezen kívül e két berendezés révén az Európa Tanács Gyógyszerminőségi és Egészségügyi Ellátás Főigazgatósága (EDQM) nitrózamin-munkacsoportjában is részt tudnak venni márciustól.

Elmondta még, az intézet jelentős szerepet vállal az illegális gyógyszerek, készítmények elleni küzdelemben, együttműködik a társhatóságokkal, de saját hatáskörben is végez laboratóriumi vizsgálatokat, próbavásárlásokat tartanak és lakossági bejelentést is vizsgálnak.

(MTI)