A civil kezdeményezés, a közösségi összetartás szép példájának tartja az egészségügyért felelős államtitkár a Zalaszabarban működő Gyógyuló Holnapocska tábort, ahol a betegségből gyógyuló gyermekeknek lehetőségük van a nyaralásra.
Ónodi-Szűcs Zoltán csütörtökön a helyszínen tett látogatásakor kiemelte: a civil kezdeményezés nagyon jó ügyet szolgál, ezért az állam is segít abban, hogy sikerre jusson.
Emlékeztetett arra, hogy önkéntes alapon több intézmény és cég segíti a tábor működését, a támogatással az emberek azt is kifejezik, hogy a közösséghez tartoznak.
Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik és segítették a tábor munkáját, és munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a gyógyuló gyermekek "tudnak mosolyogni".
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: a Gyógyuló Holnapocska táborban ezen a héten égéssérült és anyagcsere-betegségben szenvedő gyermekek táboroznak. A nyaralás jó lehetőséget ad arra, hogy az akut betegség, égési sérülés, műtéti sorozat után a gyermekek "idegrendszere kisimuljon" - fogalmazott, hozzátéve, a gyermekek egymástól is sokat tanulnak.
A gyerekekkel kórházi szakemberek - rezidens orvos, nővér, gyógytornász, pszichológus hallgató - is érkeztek a táborba. Figyelnek a résztvevők minden rezdülésére, úgy bánnak velük, mint egészséges gyermekekkel, és közben úgy is, mint akik speciális gondozást igényelnek - tette hozzá Velkey György.
Kitért arra is, hogy az akut betegség után nagyon sok stressz éri a családot. A gyógyuló gyermekeket a testvéreik is elkísérik a táborba, így a családi együttlét is újra rendeződhet.
Szabadics Zoltán, a tábor alapítója az MTI kérdésére elmondta: idén tíz egészségügyi és két gyermekotthonos táborban összesen több mint hatszáz - közülük ötszáz gyógyuló - gyermek nyaral a Gyógyuló Holnapocska táborban. Programjaikat az Erzsébet-program segítségével tudják megvalósítani - tette hozzá.
(MTI)