A nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára.
Ne feledjük, hogy a Gyurcsány-korszakban az összeomlás szélére juttatták az egészségügyet, több ezer dolgozót tettek utcára, üldöztek el az országból, továbbá nem gondoskodtak a dolgozók utánpótlásáról, sőt bezárták a szakképző iskolákat, mindezzel kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát.
Jelenleg Magyarországon 10000 lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01, mely a tervezett állásokhoz képest kb. 3,6%-os hiányt jelent. A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot, melyek pozitív hatásai egyre nagyobb mértékben éreztetik hatásukat. Az átfogó, 2022-ig megvalósuló béremelésre lépcsőzetesen, évente több ütemben kerül sor, melynek köszönhetően az érintett szakdolgozók alapbére 2022-ig 72%-kal növekedik, az „Ápoló leszek” program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány.
(EMMI)