Július elseje, Semmelweis Ignác születésnapja, egyben a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, ezért ma különösen fontos kimondani, hogy a kormány látja az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját és azon dolgozik, hogy folytatni tudja béremelésüket.

Az egészségügyben dolgozók továbbra is számíthatnak a kormányra, és mi is számítunk az egészségügyi dolgozókra abban, hogy a magyar nemzetet, a magyar embereket egészségesebbé tegyük, megóvjuk a népbetegségektől a magyar édesanyákat, édesapákat és gyermekeket. Erről fog szólni a hamarosan induló népegészségügyi cselekvési program.

Köszönjük annak a közel 170 ezer szakdolgozónak, orvosnak, valamint a gazdasági-műszaki területeken dolgozónak a betegekért végzett áldozatos munkáját, amivel hozzájárulnak a magyar emberek gyógyulásához, a magyar egészségügy megbecsültségének növeléséhez és nemzetközi szakmai hírének erősítéséhez.

Ahogy vállaltuk, teljesítjük: az egészségügyi szakdolgozók bérét 2016 és 2019 között átlagosan 65%-kal emeljük. Ebből a jövőre tervezett béremelés újabb 8%-os emelést jelent. A szakorvosok bére az elmúlt két év alatt összesen 207 ezer forinttal emelkedett.  Az egészségügyi pályára készülő fiatalokat a középiskolai és az egyetemi szinten is ösztöndíjakkal segítjük. A kormány azon dolgozik, hogy az egészségügyi béremelések ezután is folytatódjanak és ezzel is minél több fiatal számára tegyük vonzóvá ezt a gyönyörű hivatást, mások gyógyítását.

A kórházak, rendelők állapota a betegeknek a gyógyulás miatt fontos, az egészségügyi dolgozóknak viszont a munkahelyüket jelenti.  Ezért is fontos, hogy országszerte újulnak meg a kórházak, rendelők, mentőállomások. Elindítottuk Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programját. A következő években 700 milliárdos kórházfejlesztés valósul meg. Nem csak a kórházépületek újulnak meg és bővülnek, hanem a betegellátás színvonalát javító fejlesztések is folyamatosan zajlanak. A kórházak új eszközöket, készülékeket kapnak. Mindez az egészségügyi dolgozók számára is méltóbb és szakmailag kihívóbb munkakörülményeket jelent.

A kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábbi kormányok által elvett pénzeket. 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben.

(EMMI)