A kormány az oktatás, a szociális ellátás vagy a családpolitika területén hozott intézkedéseknél is népegészségügyi kontrollt kíván érvényesíteni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerdán az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) rendezvényén Budapesten.

Zombor Gábor köszöntőjében hangsúlyozta: a kormány "népegészségügyi szemüvegen keresztül" vizsgál majd minden szükségszerű, illetve fejlesztési célú intézkedést minden olyan területen, amely valamely módon kapcsolódik az egészségügyhöz, így az ifjúság- és családpolitikában, az oktatásban vagy a szociális ellátásban is.  Elképzelésük szerint minden szintet, tehát a minisztériumot, az alapellátást, a szakellátást, a fekvőbeteg-ellátást és a háttérintézményeket egy népegészségügyi struktúra keretében kapcsolják össze. Ez az összekapcsolás nemcsak szakmai, hanem kommunikációs jellegű is lesz, például informatikai fejlesztést is magában foglal.

Zombor Gábor hangsúlyozta, hogy bővíteni kívánják az egészségfejlesztési irodák rendszerét, és a népegészségügyi kontroll érvényesítésekor is számítanak a szakemberek segítségére.

Kiemelte: a kormány egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy a lakosság egészségi állapota javuljon, az egyik konkrét cél, hogy 2020-ra Magyarország ledolgozza a születéskor várható, egészségben eltöltött életévek számát illető kétéves lemaradást az uniós átlaghoz képest. A kormány az ehhez szükséges strukturális feltételek kialakítását is támogatja.

Török Krisztina, az OEFI főigazgatója előadásában ismertette az európai uniós forrásból finanszírozott, A népegészségügyi kommunikáció fejlesztése című, 2013 óta futó kiemelt projektjüket. Az intézeten belül megalakították az egészségkommunikációs központot, amely az 1,8 milliárd forintos támogatásból népegészségügyi célú programokat, kampányokat valósít meg már másfél éve. Elmondása szerint a projekt célja, hogy növeljék a társadalomban az egészséges életmódra való hajlandóságot, hogy elősegítsék a szemléletváltást, és hogy tudatosítsák az emberekben: az egészségük elsősorban a saját felelősségük.

A főigazgató a program keretében szervezett kampányok között említette a tavaly nyári, Balaton körüli szűrőkamion-turnét, az idén tavasszal tartott szűrés éjszakáját és a júniusi mozgás éjszakáját. Eddig több mint tízezer embert vontak be aktív részvevőként, és általuk több százezer ember figyelmét hívták fel az egészséges életmód fontosságára - tette hozzá.

Szintén a projekt keretében folyamatban van az úgynevezett helyi kommunikátorok országos hálózatának kiépítése, eddig 51 dolgozóval kötöttek szerződést. "Ez a koordinált népegészségügyi hálózat nagy ugrása" - mondta Török Krisztina, hozzátéve: a helyi kommunikátorok fő feladatai az egészséges és aktív időskort elősegítő tevékenységek támogatása, a szűrések népszerűsítése, és az ezekkel kapcsolatos jó gyakorlatok gyűjtése. Céljuk továbbá, hogy a jelenleg 59 egészségfejlesztési irodát, a szakmai támogató hálózatot és a létrejövő helyi kommunikátori hálózatot összekapcsolják a hatékonyság érdekében.

Csányi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma népegészségügyi főosztályának vezetője arról beszélt: felmérték, melyek azok a betegségek, amelyek a leginkább befolyásolják a várható életkort, és amelyek megelőzésével a leghatékonyabban el lehet érni a népegészségügyi célokat. Elmondása szerint ezek a keringési betegségek, a cukorbetegség, a daganatos betegségek és a mentális betegségek. Ezek mellett figyelmet kell fordítani a környezet-egészségügyi biztonság fejlesztésére, vagy például a HIV-AIDS, illetve a mozgásszervi betegségek megelőzésére. Ismertetése szerint az egészségfejlesztési irodák kapcsolatot tartanak fenn a helyi háziorvosi hálózattal, és a lakosságnak kínálnak szinte feltétel nélkül igénybe vehető programokat. Ilyen a dohányzásról leszoktató program, a volt alkoholistáknak szóló klub, az életmód-tanácsadás, a súlycsökkentő program vagy az egyéni egészségterv kidolgozása.

A főosztályvezető kitért arra: céljuk, hogy a jelenleg például a közép-magyarországi lefedetlen területeket is "feltöltsék", és különös figyelmet fordítanak a leghátrányosabb régiókra is. Mint mondta, az irodákat egyes helyeken az önkormányzat, másutt a kórház vagy a járóbeteg-ellátó intézmény tartja fenn, de a minisztérium célja, hogy a jövőben jellemzően állami fenntartásúak legyenek ezek a szervezetek.

(MTI)