Május 12-én folytatódtak az ágazati sztrájktárgyalások az egészségügyi szakdolgozók és orvosok bérrendezéséről. A tárgyalások célja, hogy ágazati kollektív szerződés jöhessen létre, ezen belül több évre szóló, legalább évi egyszeri bérfejlesztésben részesüljenek az egészségügyi szakdolgozók, vagyis hosszabb távú megegyezésre törekednek a tárgyalófelek.
A csütörtöki tárgyalás során Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár új ajánlatot tett, amely az egészségügyi szakdolgozók kérésének megfelelően differenciált béremelést jelenthet, amely az egészségügyi bértábla minimálbér és garantált bérminimum miatti összecsúszását kompenzálja majd. Az ajánlat 2019-ig terjedően tartalmazta a bérrendezés egyes lépéseit. Az ajánlat alapján az egyes lépések időbeliségében voltak ugyan minimális eltérések, de a szakdolgozói bérek tekintetében közel került a bérmegállapodás, az orvosi bérek tekintetében azonban még további egyeztetésre van szükség.
A tárgyalópartnerek megállapodtak abban is, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában lévő intézményekben a munkáltatók júliustól átvállalják a szakdolgozói kamarai tagdíjat munkavállalóiktól. Ennek kiterjesztése a teljes ágazatra akkor lehetséges, ha létrejön az ágazat dolgozóit érintő kollektív szerződés.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága vezette tárgyaláson részt vett a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), valamint a szakszervezettel együttműködési megállapodást kötött szervezetek, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, a Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Szakdolgozói Kamara, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Magyar Kórházszövetség képviselői is. A tárgyalások jövő héten folytatódnak.
(EMMI; Egészségügyért Felelős Államtitkárság)