Az egészségügy átalakításával összefüggő változtatásoknál nem születik olyan döntés, amelyet ne egyeztetnének a szakmával - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti szakmai konferencián pénteken.

Kép letöltéseFotó: Kovács Tamás, MTIZombor Gábor kiemelte, a legfontosabb nemzetstratégiai cél, hogy javuljon Magyarország demográfiai helyzete, ehhez kell a szükséges döntéseket és forrásokat rendelni. Ehhez kapcsolódva a népegészségügyre, a prevencióra helyeződik a hangsúly, amiben számítanak a háziorvosokra és a foglalkozás-egészségügyi ellátókra - tette hozzá.

Úgy fogalmazott, a kormányzat nem egyszeri, ad hoc döntéseket szeretne hozni, ezért az egészségügy területén mindenhol életpályamodellt kíván kialakítani. Az első lépésben a háziorvosok helyzetét rendeznék jogszabályi, szervezeti átalakítással, így - reményei szerint - sikerül a fiatalokat a háziorvosi hivatás felé terelni.

A fiatal szakorvosokkal kapcsolatban megismételte, hogy az ösztöndíjrendszerbe bevonják az összes rezidenst, és be kívánják vezetni a szakorvosi minimálbért.

Zombor Gábor kitért arra is: a kormány egyértelmű döntést hozott azzal, hogy szétválasztja a magán-, illetve a közellátást, aminek lényege, hogy állami intézményben nem lehet magánellátást végezni.  Hozzátette,cél, hogy beteg és beteg között ne lehessen különbséget tenni.

(MTI)