Orvostörténelmi jelentőséggel bír, hogy hamarosan Magyarországon is hozzáférhetővé válik a tüdőtranszplantáció – hangzott el az Országos Onkológiai Intézetben tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

A kormány elkötelezett a társadalom egészségügyi helyzetének további javítása mellett – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Kurucz Éva. A kormány a megelőzés mellett fontosnak tartja a gyógyulási esélyek javítását, ezért vette állami kezelésbe az eladósodott kórházakat. A nemzetközi válság ellenére a jelenlegi kormány mindent megtett annak érdekében, hogy javítsa a kórházi infrastruktúrát és emelje az egészségügyben dolgozók fizetését is – tette hozzá.

Az egészségügyi infrastruktúra korábban nem látott mértékű fejlesztésen megy keresztül, jelenleg közel 400 milliárd forintos összértékben zajlik egészségügyi fejlesztés – ismertette a szóvivő. Ennek az országos infrastruktúrafejlesztésnek részeként valósul meg az a projekt is, amelynek köszönhetően hamarosan Magyarországon is intézményessé válik a tüdőátültetés – közölte.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Kurucz Éva emlékeztetett: Magyarország 2013 májusában csatlakozott az Eurotransplant intézményéhez, aminek köszönhetően a magyar betegek sokkal nagyobb eséllyel juthatnak új szervekhez. 2014-ben a kormány megteremtette a tüdőtranszplantáció jogszabályi hátterét, s 900 millió forintos támogatással pedig az anyagi hátterét hozta létre.

Ausztriától eltekintve egyetlen szomszédos országban sem érhető el ez a beavatkozás. A tüdőtranszplantáció hazai indulása hatalmas lökést adhat mind a mellkassebészetnek, mind az aneszteziológiának, mind pedig a tüdőgyógyászat fejlődésének – mondta Kurucz Éva.

Kép letöltésefotó: Botár Gergely / Miniszterelnökség

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta: a tüdőtranszplantáció hazai meghonosítása az orvos szakma presztízsét is emeli, és ezzel teljesül a szakma egy kérése. Az államtitkár szerint ez nagyon komoly előrelépés, hiszen így már nemcsak a világszínvonalú orvosgárda áll továbbra is rendelkezésre, hanem a budapesti helyszín is.

Az állam anyagi korlát nélkül finanszírozza ezeket az életmentő műtéteket az emberek számára – mondta Zombor Gábor. Az Eurotransplant szövetséghez való csatlakozás eredményeként több mint 34 százalékkal nőtt az átültethető szervek száma, amit az államtitkár nagyon komoly eredményként értékelt.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Prof. Dr. Kásler Miklós, Országos Onkológiai Intézet főigazgatója azt emelte ki, hogy a tüdőtranszplantáció orvostörténelmi jelentőségű, köszönetet mondott az államtitkárságnak az anyagi támogatásért és a szakmának a feltételek kialakításáért, egyúttal példaértékűnek nevezte az felek együttműködését.

Dr. Rényi-Vámos Ferenc tüdősebész főorvos ugyancsak történelmi pillanatnak nevezte a másfél éves konstruktív megbeszélés-sorozat lezárását, mellyel így lehetővé válik a hazai tüdőátültetés. A főorvos szerint az első magyarországi tüdőtranszplantációra 2015 első negyedévében kerülhet sor.

Az eseményen készült vágatlan felvétel HD minőségben érhető el a Sajtószobában.

(kormany.hu)