Az egészségügyi szakdolgozók a napokban kapják meg először egy összegben a januárra előrehozott béremeléssel megemelt februári kereseteket. A most érkező emelés kb. 70 ezer szakdolgozót érint.
Nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban (a minimálbér vagy garantált bérminimum emelésével) vagy a mostani emeléssel ne nőtt volna a bére. A most érkező 8%-os emelés után, a kormány 2019-ben további 8%-os emelést tervez az egészségügyi szakdolgozóknak, így bérük 2016 és 2019 között összesen 65%-kal emelkedik.
A kormány az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik kérésére a 2018. novemberre tervezett 8%-os szakdolgozói illetményemelést előrehozta idén január 1-jére. A februári bérkülönbözet-kifizetést követően a márciusi utalásnál már a megemelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek a dolgozók számlájára. Fontos hangsúlyozni, hogy az alapbéremeléssel az egyes mozgóbér-elemek (ügyeleti díj, készenléti díj, rendkívüli munkavégzés bérpótléka, műszakpótlékok) díjai is emelkedtek, mely tovább növeli a keresetek összegét is.
Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ végzettségű, E2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 159 506 forinthoz képest most 309 345 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ végzettségű, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 172 228 forint volt, a mostani béremeléssel 342 582 forintra emelkedik.
Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 199 805 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 222 976 forint volt, a mostani béremeléssel 421 121 forintra emelkedik.
Egy 4-6 éves munkaviszonnyal rendelkező, középfokú szakmai végzettségű, C2 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete a 2010-es 144 219 forinthoz képest most 250 293 forintra emelkedik. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, középfokú szakmai végzettségű, C7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 2010-ben 148 352 forint volt, a mostani béremeléssel 261 253 forintra emelkedik.
Nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban (a minimálbér vagy garantált bérminimum emelésével) vagy a mostani emeléssel ne nőtt volna a bére. A januári bérminimum-emelésben érintett dolgozók közel 20 ezer forintos béremelésben részesültek.
(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)