A kormány elkötelezett az egészségügy humánerőforrás-fejlesztése iránt, ezért folytatódnak a béremelések és tovább fejlesztik a nővérszállók hálózatát is - jelentette ki az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének szakmai napján, csütörtökön Budapesten.

Csiki Zoltán elmondta: a januári emelés után novemberben újabb ütemben emelkedik a szakdolgozók, illetve immár a védőnők bére is, és 2022-ben további bérfejlesztés várható.

Hozzátette: az Európai Unió támogatásával 9 milliárd forint felhasználásával 16 nővérszállót újítanak fel és négy új épül; emellett további nyolc szálló építéséről született döntés. Mindezek keretében csaknem 2500 szakdolgozó lakhatási feltételei javulnak - mondta a politikus.

Közölte: ugyancsak uniós támogatás nyomán 16 ezer új ápolási eszköz beszerzésére került sor országszerte, illetve több mint egymilliárd forintnyi ösztöndíjat folyósítottak 3117, a középfokú egészségügyi szakképzésben részt vevő ápolójelölt részére, ugyancsak uniós program keretében. Az ápolói mesterképzést szolgálja a Mihalicza-ösztöndíjprogram, és elindult a felsőfokú alapképzést támogató ösztöndíjrendszer is - fűzte hozzá.

Csiki Zoltán hangsúlyozta, hogy 2020 mérföldkő a szakdolgozók és az ápolási szakma egésze számára, mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az évet a nővérek és szülésznők évévé nyilvánította. Cél, hogy az ápolók és szülésznők világszerte kapjanak nagyobb szerepet az egészségpolitika alakításában, a nővéreket toborozzák vezetői pozíciókba is, és támogassák az ápolónők munkáját segítő kutatásokat.

(MTI)