Az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszautasít bármely szervezet vagy magánszemély általi riogatást, amely megkérdőjelezi a fiatal szakorvosok támogatását. A kormány az egészségügyi élet és munkakörülményeinek javítása érdekében tavaly nyáron hozta meg a rezidens támogatási program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló kormányrendeletet, amely a szakorvosok és klinikai szakgyógyszerészek támogatását is szabályozza.

A szakorvosok támogatása érdekében idén januártól új támogatási formát vezettünk be, melynek lényege, hogy a szakvizsga megszerzését követően a frissen szakvizsgázott orvosok legfeljebb 5 évig bruttó 151.000 Ft támogatásban részesülhetnek.

A kormány elkötelezett a betegellátás színvonalának emelése és az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek és anyagi megbecsülésének javítása mellett.  Az egészségügy volt az első, ahol béremelési programokat indítottunk, az elmúlt években 95 ezer egészségügyi dolgozó bérét emeltük. 2016. januártól törvény garantálja 43 ezer betegágy mellett dolgozó ápoló és 18 ezer orvos magasabb bérét azáltal, hogy a mozgóbérek beépültek az alapbérbe, a frissen szakvizsgázott orvosok havonta 151 ezer forint plusztámogatásban részesülhetnek, a szakorvosi minimálbér így nettó 270 ezer forintra emelkedhet, a rezidenseket oktató orvosok rezidensenként havonta plusz 50 ezer forintot kapnak.

 

A szakorvosok támogatására - a szakvizsga megszerzését követő öt évig - az szerezhet jogosultságot, aki a Rezidens Támogatási Program Ösztöndíjaiban részesült, vagy nem részesült ugyan az ösztöndíjban, de első szakorvosi, vagy kórházi-klinikai szakgyógyszerészi szakvizsgáját 2015. augusztus 31-ét követően szerezte meg. További feltétel, hogy a pályázó a szakvizsga megszerzését követően Magyarországon, közfinanszírozott ellátás keretében teljes munkaidős foglalkoztatás mellett végezzen egészségügyi tevékenységet. Fontos tudni, hogy a támogatás nem automatikus, hanem a munkáltató által az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felé külön benyújtott igénylést követően kaphatják meg a jogosultakat foglalkoztató egészségügyi szolgáltatók. A 2015. december 10-i igénylési határidőig benyújtott igénylések alapján már 357-en kapják meg a januári fizetésükkel a támogatást. Azok a jogosultak, akik a decemberi határidőig nem kérelmezték, vagy azt követően szerezték meg a szakvizsgájukat, márciusban ismét benyújthatják igényüket az őket foglalkoztató intézmények által. Ebben az esetben a jogosultakat nem éri hátrány, a visszamenőleges időszakra járó támogatást az OEP egy összegben utalja át a szolgáltató részére.  Az igénylés menetéről szóló tájékoztatót az OEP a honlapján ) is olvasható.

(EMMI)