Januártól az Országos Mentőszolgálat dolgozói az ágazati béremeléseken felül újabb, 10%-os béremelésben részesülnek, ami a kivonuló állomány mellett az adminisztratív, illetve fizikai munkát végző dolgozókra is kiterjed.
A kormány támogatása révén többlépcsős béremelés zajlik az Országos Mentőszolgálatnál. A 2016-os átlagos 26,5%-os béremelkedés után 2017 novemberétől 12%-kal nőtt a mentők alapbére, a novemberi béremelés a mentőgépkocsi-vezetőket, a mentőápolókat, a mentőtiszteket és a mentésirányítókat is érintette. Az orvosok bruttó 50 ezer forintos, a szakorvosok bruttó 100 ezer forintos emelésben részesültek. Alapbéremelés történt, tehát a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket.
Az Országos Mentőszolgálat fejlesztése a kormány számára kiemelten fontos, a mentődolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének fejlesztése folyamatos. A béremelések mellett a szakmai munka, a szakmai fejlődés segítése, a munkakörnyezet javítása a mentődolgozók testi és lelki egészségének támogatását, és a hivatás társadalmi elismertségének javítását szolgálja.
(EMM, Egészségügyért Felelős Államtitkárság)