Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér megindításának első napján 4.600.175 eseményt rögzítettek az egészségügyi szolgáltatók, és 181.085 e-receptet küldtek be a rendszerbe. November elsejéig 9.744 szolgáltató indította el az intézményi csatlakozást, s közülük 7.537 a mai napon a térben már aktívan dolgozott.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Kontakt Centerében megerősített szolgálat működött annak érdekében, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér országos kiterjesztésének első, éles napján segítsék a szolgáltatókat az esetleges problémák megoldásában. A Kontakt Centerbe nem érkezett be arra vonatkozó jelzés, hogy lenne olyan csatlakozásra kötelezett háziorvosi szolgálat vagy gyógyszertár, ahol ne lenne legalább 2 eSzig Kártyaolvasó. A járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények számára - az igényelt mennyiségben - természetesen ennél minden esetben jóval több kártyaolvasó került kiszállításra.
Az ÁEEK Kontakt Center munkatársai a +3619201050-es telefonszámon a következő napokban is folyamatosan segítik a csatlakozók munkáját. Emellett a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. callcenterét is hívhatják az intézmények az 1818-as telefonszámon.
(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)