Reagálás az MSZP nyilatkozatára.
Az egészségügyi dolgozókat egyedül a szocialisták használták ki és csapták be. Felháborítóan alacsony bérekért dolgoztatták, létbizonytalanságba taszították őket, elvettek tőlük egy havi bért, több ezer ápolót és orvost üldöztek el a pályáról vagy az országból.
Ma béremelés, a szocialisták alatt létbizonytalanság volt az egészségügyben. Az egészségügyi szakdolgozók alapbére 2016 és 2019 között átlagosan 65%-kal emelkedik, a tavalyi 26,5%-os béremelés után novemberben újabb 12%-os alapbéremelés történt.
A legalacsonyabb fizetésű - minimálbéren és garantált bérminimumom foglalkoztatott - dolgozóknál azért nem érvényesül teljes mértékben a novemberi 12%-os emelés, mert az ő fizetésük a minimálbér és garantált bérminimum emeléssel együtt mozog, így az ő bérük az elmúlt egy évben már kétszer is emelkedett. A tavalyi 26,5%-os emelés után még idén januárban is emelkedett, a minimálbéreseké 15%-kal, a garantált bérminimumosoké 25%-kal. A béremelés ebben a fizetési kategóriában januárban tovább folytatódik, hiszen a minimálbér újabb 8, a szakmunkás-minimálbér pedig 12 százalékkal fog növekedni.
(Emberi Erőforrások Minisztériuma)