Prevenciós tevékenységekre nyert el támogatást hatvannégy praxisközösség a Három generációval az egészségért pályázat második fordulójában - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a pályázat a nagyszülők, a szülők és a gyerekek generációjának is kínál olyan megelőzési formákat, amelyek segítségével hosszabban és egészségesebben tudnak majd élni.

Elmondta: ezek a tevékenységek Magyarország két nagy vezető halálokának, a szívérrendszeri betegségeknek és a daganatos megbetegedéseknek a megelőzését célozzák. A pályázatok révén olyan új mérési technikák is alkalmazhatóvá válnak, amelyekkel az orvosok - még a tünetek megjelenése előtt - felfedezhetik a magas vérnyomás betegséget, valamint a pitvarfibrillációt, a leggyakoribb szívritmuszavart. Ha pedig ezeket időben kezelik, akkor nem alakul ki stroke, azaz szélütés - jelezte.

Hangsúlyozta: a háziorvosoknak és a védőnőknek meghatározó szerepük van a népegészségügyi programokban.

Horváth Ildikó kitért arra is, hogy az Európai Bizottság legutóbbi Magyarországról szóló jelentése szerint nőtt a születéskor várható élettartam, ami azt is mutatja, hogy változik az emberek életmódja.

A praxisközösségekben több háziorvos dolgozik együtt közös szakmai és népegészségügyi háttértámogatással.

(MTI)