Befejeződött a hódmezővásárhelyi kórház központi épületének felújítása, a 896 millió forintos beruházást pénteken adta át Zombor Gábor.

Az egészségügyi államtitkár az ünnepségen elmondta, a magyar egészségügy történetében nem nagyon volt példa olyan mérvű fejlesztésre, mint amilyen 500 milliárd forint uniós és nemzeti forrásokból valósul meg jelenleg az ország 160 helyszínén.

Kép letöltéseFotó: Szilágyi Gergely

Az államtitkár példaértékűnek nevezte a makói és a hódmezővásárhelyi kórház két éve folyó együttműködését, amely az erőforrások hatékony felhasználásával nagyobb terület kiszolgálását teszi lehetővé.

Almási István polgármester hangsúlyozta, a város számára különösen fontos a magas színvonalú egészségügyi ellátás. Ennek érdekében indította el az önkormányzat már 2007-ben a krónikus osztály korszerűsítésével a kórház több lépésből álló fejlesztését. A beruházások folytatódnak, és a kórház a régió egyik legkorszerűbb egészségügyi intézményévé válik – tette hozzá a politikus.

Kép letöltéseFotó: Szilágyi Gergely

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, a beruházás költségeiből 782 millió forintot fedezett uniós támogatás, a fennmaradó részt a központi költségvetés biztosította.

Az elmúlt másfél évben központi betegirányító-rendszert alakítottak ki az felújítás során akadálymentesített épület aulájában. Az alagsorban 274 személyes központi öltözőblokkot hoztak létre, és ott kaptak helyet a bérmosodai fogadóhelyiségek is. A fejlesztés egyik leglényegesebb eleme a modulárisan felépülő, tíz munkahelyes központi sterilizáló, amely az országban is egyedülálló módon elektronikusan dokumentált formában nyomon követhetővé teszi a steril eszközök felhasználást. Az egység a hódmezővásárhelyi kórház mellett alkalmas a makói intézmény igényeinek kiszolgálására is – tudatta a szakember.

(MTI)