Csaknem másfél milliárd forintos projekt részeként megújult a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház műtéti tömbje, ami fontos állomása az intézményt érintő fejlesztéssorozatnak. A projektzáró rendezvényt kedden tartották Kaposváron.

Több mint egy évtizede fogalmazódott meg annak igénye, hogy a kaposvári kórház elavult, pavilonrendszerű épületeit tömbösítéssel váltsák ki, egységes szerkezetű járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátást kialakítva. A kórház teljes megújításának forrásigénye 2006-ban 17 milliárd forint volt. A beruházássorozat az uniós fejlesztési ciklusok lehetőségeihez igazodva, több részre bontva hat évvel ezelőtt indult el. A várhatóan jövőre megvalósuló nagyprojekt egyik meghatározó eleme volt a műtéti tömb felújítása.

Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kiemelte: a felújított kaposvári kórház megteremti a lehetőségét annak, hogy a vonzáskörzetében élő 400-500 ezer ember a 21. századnak megfelelő szintű ellátásban részesülhessen.

Az intézmény 30 évvel ezelőtt épült műtéti tömbjének két, szélső épületszárnyát már a korábbi években felújították címzett támogatásokból, de a központi rész rekonstrukciójára szánt forrásokat időközben elvonták. A felújítás befejezése statikai okok miatt is nélkülözhetetlenné vált. A most lezárult beruházás részeként teljesen megújult a központi műtőblokk három műtője, bővültek osztályok, valamint befejeződött a sürgősségi betegellátó centrum egy részének rekonstrukciója. A felújított terület nagysága összesen 2890 négyzetméter.

Moizs Mariann, az intézmény főigazgatója szólt arról is, hogy a kórház működőképességének megőrzésével kellett végrehajtani a beruházást, amelynek során sikerült a kivitelezőknek megóvniuk a műtéti tömb aulájának két falát borító Szász Endre-alkotást is. A művész által Hollóházán készített porcelánzománc falak műemlékké nyilvánítását megkezdték - tette hozzá.

A másfél milliárd forintos projekt eszközbeszerzéseket is tartalmazott, valamint a kaposvári kórház telephelyének számító marcali kórházban is történtek felújítások és átalakítások a fejlesztések részeként.

(MTI)