Mintegy 1,3 milliárd forintból fejlesztik a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetet és Baleseti Központot az Egészséges Budapest Program keretében.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Sajtótájékoztatóján Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, Budapest "valaha volt legnagyobb egészségügyi fejlesztése indul el" az Egészséges Budapest Programmal, a következő nyolc-kilenc évben több mint 700 milliárd forintból újul meg a fővárosi ellátórendszer.

Az államtitkár kiemelte, hogy eddig 51 milliárd forint elköltéséről született döntés, ebből 21 milliárd jut eszközfejlesztésre, 19 milliárd forintból pedig a beruházások előkészítése kezdődhet meg. A következő években három centrumkórházban, 25 egyéb kórházban és hét szakrendelőben kezdődnek el a fejlesztések - mondta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke emlékeztetett arra, hogy 2010 óta 500 milliárd forintot költött el a kormány a központi régión kívül egészségügyi fejlesztésre, ezért üdvözölhető a kormány azon döntése, hogy részben saját forrásból Budapest és Pest megye egészségügyi ellátásának megújítását tűzte ki célul.

A politikus a konkrét kórházfejlesztésről szólva elmondta, 192 millió forint jut a Péterfy Sándor utcai telephely orvosi eszközeinek megújítására, 1 milliárd 105 millió forintból pedig a Péterfy utcai és a másik, a Fiumei úti telephely korszerűsítése kezdődhet meg.

Utóbbi helyen megújul a fűtési rendszer, a gépészet, felújítják a lifteket, a kórtermeket, a folyosókat és a vizesblokkokat, valamint bővítik az épület tetején található helikopterleszállót is - ismertette Kocsi Máté.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Hozzátette: szintén a Fiumei úti épületben egy 1500 adagos főzőkonyhát alakítanak ki és kiépül a központi labor is. A kormánypárti politikus kiemelte, hogy a Fiumei úton lévő épületben a legutóbb 1978-1982-ben volt teljes körű felújítás, azóta csak állagmegóvást végeztek.

Kocsis Máté közölte, egy évvel ezelőtt az MSZP a kórház előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Péterfy utcai kórház megszűnik, de ez egy "hazugság volt", hiszen már akkor nyilvánvalóvá tette a kormány, hogy az intézményt nem fogják bezárni, sőt ott fejlesztések lesznek. "Az idő minket igazol" - hangsúlyozta a fideszes politikus.

Mint mondta, a kormány és a Fidesz fővárosi szervezete eltökélt az egészségügyi fejlesztések megvalósulása mellett, "ezek azok a döntések, amelyeket a szocialisták nem hoztak meg", és a mostani döntések orvosolják a szocialista kormány alatti 600 milliárdos forráskivonást az egészségügyből.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Sásdi Antal kórházigazgató arról beszélt, hogy több évtizede nem jutott pénz a Péterfy Sándor utcai kórház és két telephelye megújítására, pedig az már esedékes volt. Jelezte, a folyamatos felújításokat a betegellátás zavartalansága mellett fogják elvégezni.

A főigazgató elmondta azt is, hogy az Egészséges Budapest Program keretében valószínűleg a négy telephelyből három marad meg, a Fiumei útról a traumatológia átkerül az új dél-pesti centrumhoz, a Péterfy utcában megmarad a belgyógyászat és a szakrendelő, valamint egy mozgásszervi-rehabilitációs központ jön létre. Az Alsó erdősor utcai volt Erzsébet kórházban pedig egy 510 ágyas krónikus részleg jön létre.

A Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ az V., a VI., a VII. és a VIII. kerület betegeit látja el, mintegy negyedmillió ember tartozik ide, évente nagyjából egymillióan keresik fel az intézményt.

Több szakmában a közép-magyarországi régió legmagasabb szintű ellátását biztosítja a kórház 1547 ággyal. Szakrendelője az országban az egyik legnagyobb.

(MTI)