Mintegy kétmilliárd forint jut az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztésére az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Varga Mihály elmondta azt is, hogy a következő három évben több mint 70 milliárd forintot fordít a kormány a főváros egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére az EBP-n belül.

A miniszter a Szent Margit Kórház fejlesztéséről szólva kifejtette, hogy 924 millió forintból több épületet komfortosítanak, épületgépészetileg felújítanak, létrehoznak egy szeparált műveseállomást, illetve felújítják a nővérszállót.

Ezen kívül - ismertette Varga Mihály - 828 millió forint értékben bővítik a műtőkapacitást, orvosi gép-műszerbeszerzésre is sor kerül, valamint informatikai fejlesztést is végrehajthat a kórház.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt hét esztendőben a kormány nagyot sokat tett, hogy megváltozzon az egészségügy helyzete, amihez először a gazdaságot kellett rendbe tenni. Jelezte, míg 2010-ben 3,8 millió ember fizetett egészségügyi járulékot, addig mára 4,4 millióan fizetnek.

Varga Mihály kiemelte, hogy komoly egészségügyi program indult Budapest egészségügyi fejlesztése érdekében, amelyet hosszú egyeztetés előzött meg. A miniszter, aki a II. és III. kerület országgyűlési képviselője is, felvázolta az Egészséges Budapest Programon belül e két kerületet érintő fejlesztéseket is. Eszerint a Szent Margit Kórház 1,8 milliárd forintos fejlesztésén túl a Szent János Kórházban 1,5 milliárdos, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben 1 milliárdos fejlesztés valósul meg. Továbbá megkezdődhetnek a Budai Irgalmasrendi Kórház felújítási munkálatai, valamint több szakrendelő megújítása több milliárd forintért.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, soha ilyen mértékű fejlesztés, mint ami most indul el Budapesten, nem volt Magyarországon az elmúlt 25 évben. Kiemelte, hogy ez a kormány rengeteget tett azért, hogy az egészségügy fejlődjön.

Az államtitkár ezek közé sorolta, hogy 2010 óta nőtt a GDP és ezzel arányosan az egészségügyre fordított forrás is, csökkentek a várólisták, kevesebb orvos megy külföldre. Emlékeztetett, hogy az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint forrás érkezett az ágazatba a központi régió kivételével, és egyben örömtelinek nevezte, hogy a kormány úgy döntött, 2017-től Budapest és a központi régió ellátását fejleszteni majd.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, erős Magyarország nincs erős gazdaság nélkül, erős gazdaság pedig nincs egészséges emberek és családok nélkül. A következő években három centrumkórházban, 25 egyéb kórházban és hét szakrendelőben kezdődnek el a fejlesztések - mondta. Bús

Balázs III. kerületi polgármester (Fidesz) arról beszélt, hogy az önkormányzat - összhangban a kormány elképzeléseivel - a kerület járóbeteg-ellátásának fejlesztését tűzte ki célul. Így a kerületben számos pozitív változás lesz majd tapasztalható a kerületi szakrendelők életében.

Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter biztosa azt mondta, hogy józanság és mértéktartás jellemezte a Szent Margit Kórház fejlesztési terveit, és az intézménynek fontos, egyfajta társkórházi szerepet szánnak az észak-budai régióban.

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazgatója arról számolt be, hogy a korábbi kórházkonszolidációs program intézményre eső forrásainak köszönhetően 87 millió forintból megújították a gasztroenterológiai részleget, kiépült a vezetékes orvosigáz-hálózat, valamint a mentőbejárat automata ajtóinak cseréje is megtörtént.

(MTI)