Négy egészségügyi intézmény öt helyszínen megvalósuló fejlesztésének előkészítését támogatja a kormány - közölte az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Szentesen

Mészáros János az egyik kedvezményezett, a Bugyi István Kórház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 376 millió forintot biztosít a beruházások kiviteli terveinek elkészítésére.

A központi régión kívüli olyan fejlesztések kaptak támogatást, amelyek kiemelten fontosak az ágazat jövője szempontjából - tudatta a helyettes államtitkár.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a szentesi kórház új műtőtömbjének megépítése javítja a régióban élők biztonságát, és a következő évtizedekben meghatározza a térség egészségügyi ellátását.

Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója elmondta: az elmúlt években több mint egymilliárd forintos pályázati forrásból korszerűsítették az intézmény képalkotó és labordiagnosztikai eszközeit, a közelmúltban befejeződött fejlesztésnek köszönhetően pedig termálhővel fűtik az épületeket.

A beruházás nyomán a központi műtőblokkban egy helyre kerül a sebészet, a traumatológia, az urológia, a fül-orr-gégészet, valamint az intenzív osztály. A műtőblokkot összekapcsolják a sürgősségi osztállyal és a diagnosztikai részleggel, ez javítja a betegbiztonságot és csökkenti a működési költségeket - közölte a szakember.

A fejlesztés kiviteli tervét - amelyre 150 millió forintos támogatást kapott az intézmény - 2018 végére kell elkészíteni.

A fejlesztések támogatásáról szóló, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kedvezményezettek között van a szentesi mellett a Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, valamint a Gróf Tisza István Kórház.

(MTI)