Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit tegnap este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről szállítottak be a László Kórházba, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt. Az EMMI felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy ne használják fel pártpolitikai céljaikra a Kínában zajló koronavírus-járványt, és fejezzék be a hangulatkeltést.

Bár már az első vizsgálat is arra utalt, hogy a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, ettől függetlenül megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László Kórházba. Ma reggelre már láztalan és panaszmentes lett.

A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a beteg nem volt eszméletlen a repülőtéren, lázas volt ugyan, de mindvégig járóképes maradt.

Ez az eset is igazolja, hogy jól működik a magyar járványügyi rendszer. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézményben azonnal izolálták a beteget, és megkezdték a vizsgálatát. A mintát ma már az NNK laborjában vizsgálják, várhatóan délután lesz meg az eredmény, amiről azonnal tájékoztatást adunk.

Az EMMI felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy ne használják fel pártpolitikai céljaikra a Kínában zajló koronavírus-járványt, és fejezzék be a hangulatkeltést.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járványt, a nemzetközi jelentéseket és ajánlásokat, és szükség esetén megteszi a további intézkedéseket.

(EMMI)