Őszintén sajnáljuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke ismét csatlakozott az ellenzék riogató és valótlanságokat harsogó kórusához. A Prof. Dr. Kásler Miklós miniszterhez írt nyílt levelének már az első mondata óriási tévedés. Az EMMI járványkezelési stratégiája cseppet sem változott a tavasszal jól bevált recepthez képest: most is lépcsőzetesen nyitjuk meg az ellátóhelyeket, és elsődlegesen a nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező intézményekbe koncentráljuk a betegeket és a szakembereket. A járvány dinamikájához igazodva azokból a kórházakból csoportosítunk át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben.

Aki kapacitáshiányról beszél, az vagy szándékosan torzít, vagy nincs tisztában a tényekkel. Tény, hogy jelenleg a magyar kórházakban 53 százalékos az ágykihasználtság. Tehát az ágyak 47 százalékán nem fekszik beteg, így a kórházi kapacitások jelentős része szabad. Van ágy, van eszköz és van szakember. Nem kell egyetlen elektív ellátást sem leállítanunk, ahogy most a MOK elnöke javasolja.

A fertőzés terjedésének és a kórházi gócpontok kialakulásának veszélyét – amivel az elnök riogat - pedig pontosan az a stratégia minimalizálja, amit tavasszal és most is alkalmazunk, hogy kevés kórházba koncentráljuk a covidos betegek gyógyítását.

Az ellenzék napok óta azzal a valótlansággal harsogja tele a sajtót, hogy néhány szakember átvezénylése abba a néhány intézménybe, ahol a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegek gyógyítása folyik, a működőképesség határára sodorja azokat a kórházakat, ahonnan elvezénylik őket.

Lássuk a számokat! Az elvezényelt orvosok és szakdolgozók aránya mindössze ezrelékben mérhető az összes egészségügyi dolgozóhoz képest. Az orvosok 4 ezrelékét, a szakdolgozóknak pedig csak a 2 ezrelékét vezényeltük a legsúlyosabb koronavírusos betegek gyógyítására.

Miközben a kórházi ágyak 47 százalékán nem fekszik beteg.

Van ágy, van eszköz és van ember. A magyar egészségügy képes a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására, és valamennyi beteg gyógyítására.

(EMMI)