Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megbízóleveleket adott át a Michalicza-ösztöndíj Bizottság elnökének és tagjainak 2017. augusztus 29-én, Budapesten.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy biztosítsa a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező egyetemi végzettségű és specializált szakképzettségű ápolók utánpótlását. Ennek érdekében hozta létre a Michalicza-ösztöndíjat, melynek célja a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolók támogatása a mesterfokozat, illetve az okleveles ápoló szakképzettség megszerzésében.
Az ösztöndíjprogram működtetéséhez a vonatkozó kormányrendelet értelmében egy nyolctagú Ösztöndíj Bizottság létrehozása szükséges. A Bizottságba a Magyar Rektori Konferencia, a képzésben részt vevő egyetemek – a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, illetve a Szegedi Tudományegyetem -, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ápolás és Szülésznő tagozata, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is 1-1 főt delegál. A tagok felkérése és az elnök megbízatása három évre szól.
Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Bizottság elnöki feladatainak ellátására vonatkozó megbízólevelet adott át Dr. Oláh András részére.
Az érintett szervezetek javaslatának megfelelően megbízólevelet vehetett át: A Magyar Rektori Konferencia részéről Dr. Kiss-Tóth Emőke.
A Semmelweis Egyetem részéről Dr. Balogh Zoltán.
A Pécsi Tudományegyetem részéről Dr. Oláh András.
A Debreceni Egyetem részéről Ujváriné Dr. Siket Adrienn.
A Szegedi Tudományegyetem részéről Dr. Papp László.
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ápolás és Szülésznő tagozata részéről Mészáros Magdolna.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara részéről Pap-Szekeres Anita.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája részéről Takács Gyula.
A kormány a jövő évi költségvetésben 1,15 milliárd forintot biztosít a Michalicza-ösztöndíj pályázatainak fedezetére. Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 000 forint, majd a második félévtől kezdődően félévente 320 000 és 640 000 forint közötti összeg lehet. Az ösztöndíj legfeljebb három féléven keresztül folyósítható.
(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)