Az elkövetkező években ötszáz fölé emelkedhet évente a csontvelő-átültetések száma Magyarországon a Debreceni Egyetem (DE) belgyógyászati klinikáján megvalósult beruházás eredményeként - közölte az egészségügyi államtitkár hétfőn Debrecenben, a klinika felújított hematológiai osztályának átadásán.

Ónodi-Szűcs Zoltán utalt arra, hogy 2010 előtt évente mintegy háromszáz csontvelő-transzplantáció volt Magyarországon, tavaly pedig már csaknem négyszáz ilyen beavatkozás történt, ezek közül 101 átültetést Debrecenben végeztek el.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az államtitkár az átadón számot adott az egészségügyben megvalósult, illetve tervezett fejlesztésekről. Szavai szerint a vidéki egészségügyi intézményrendszer fejlesztésére több mint 500 milliárd forintot fordítottak az elmúlt években, miközben több százmilliárdot költöttek adósságkonszolidációra.

A következő 8-10 évben Budapesten 700 milliárd forintot kell elkölteni azért, hogy a vidékihez hasonló egészségügyi infrastruktúra jöjjön létre - tette hozzá.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy az egészségügyi dolgozók bére az elmúlt években végrehajtott többszöri emelés eredményeként 58 százalékkal növekedett.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az államtitkár elismeréssel szólt a Debreceni Egyetemről, amely felismerte: olyan fejlesztést kell megvalósítani, amelyik országos központtá teszi az egyetemi klinikát. A korszerűsített hematológiai osztály átadásával nemcsak a betegellátás színvonala javul, de az hozzájárul az orvostanhallgatók magasabb szintű képzéséhez is - fűzte hozzá.

Bács Zoltán, a DE kancellárja az ünnepségen elmondta: a hematológiai osztályt pályázati pénzek nélkül korszerűsítették, mintegy 500 millió forint saját, egyetemi forrásból.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Illés Árpád professzor, a hematológiai tanszék vezetője szerint a mostani beruházás - amelynek során kilenc steril kórtermet alakítottak ki - elsősorban a magasabb minőségű betegellátást teszi lehetővé, a betegek életesélyét növeli, és lehetővé teszi a várólisták csökkentését. Ugyanakkor ha a finanszírozási feltételek változnak, a beruházás lehetőséget biztosít a transzplantációk számának jelentős növelésére - fűzte hozzá a professzor.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)