Felszólítjuk a szocialistákat, hagyjanak fel a közvélemény tudatos félretájékoztatásával! A szocialisták kormányzásával ellentétben az egészségügyben ma nem leépítés és fizetéscsökkentés, hanem a rendszerváltás óta legnagyobb átfogó béremelési program zajlik, melynek köszönhetően közel 100 ezer egészségügyi dolgozó bére jelentősen emelkedik.
A béremelési program hatására 79 ezer ápoló bére 2019-re 65%-kal, 2012-höz viszonyítva a duplájára emelkedik, több mint 16 ezer szakorvos és félezer szakgyógyszerész bére két év alatt 207 ezer forinttal nő. A gyakorlatban az emelés azonban ennél is jóval nagyobb a legtöbb szakorvosnál - beleértve a fiatal szakorvosokat is –mert az alapbérrel együtt a mozgóbérek is emelkednek. A több mint 16 ezer szakorvost érintő béremelés hatása egyértelmű: egy frissen végzett szakorvos ma már 354 820 forintos alapbérrel számolhat. Egy idősebb, közel harmincéves munkaviszonyban foglalkoztatott szakorvos alapbére két év alatt 339 ezer forintról 546 ezer forintra emelkedik.
A jelentős béremelésben részesülő szakorvosok között előfordulhat olyan egyedi esetek, hogy egyes fiatal szakorvosok a jelentős béremelés ellenére fizetéscsökkenést észlelnek, ezeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma kész egyedileg megvizsgálni.
(EMMI - Egészségügyért Felelős Államtitkárság)