A héten tovább folytatódtak a sztrájktárgyalások az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, valamint az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik között.
A tárgyaláson részt vett a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ), a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ), továbbá a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) képviselője is.
A sztrájktárgyalás-sorozat legutóbbi fordulóján a tárgyalópartnerek átadták az államtitkárságnak a 2016 szeptemberében aláírt bérfejlesztésről szóló megállapodással kapcsolatos módosítási javaslatukat, miszerint abban rögzíteni szükséges az egészségügyi dolgozók (2018 novemberéről januárra) előrehozott béremelését, illetve a mentődolgozók végrehajtott 10 százalékos béremelését. A tárgyaláson a sztrájktárgyaló partnerek kezdeményezésére szó esett a bérfejlesztés kiterjesztéséről az alapellátásban alkalmazottként dolgozó orvosokra, szakdolgozókra is. Ennek lehetőségeit az Államtitkárság vizsgálja.
A sztrájktárgyaló partnerek jelezték: a tárgyalások során folytatni kívánják az egyeztetéseket a védőnők garantált bérfejlesztéséről és a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bérfejlesztéséről is.
A tárgyalások ennek megfelelően tovább folytatódnak.
(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)