Pécs legnépesebb városrészében 326 millió forintos beruházással kialakított, új rendelőintézetet adtak át kedden. A több mint 800 négyzetméteres kertvárosi gyógyító intézményt az egészségügyért felelős államtitkár avatta fel.
Ónodi-Szűcs Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy tavaly végre sikerült a kormánynak jobb helyzetbe hozni az egészségügyi alapellátást. Példaként említette az alapellátásban dolgozók fizetésének többszöri emelését, amiről elmondta: ma egy háziorvos 2010-hez képest átlagosan 520 ezer forinttal többet visz haza havonta.
Az előző uniós ciklusban a vidéki Magyarországon 77 kórház újult meg és 25 szakrendelő épült fel - közölte az államtitkár, aki emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban több százmilliárd forintnyi egészségügyi - a fővárosban megvalósuló - fejlesztést jelentettek be.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy helyi lakosok megkérdezésével választották ki a pécsi távfűtő vállalat egykori épületéből kialakított rendelő helyszínét. Az új intézményben házi- és gyermekorvosi, valamint szakrendelők is működnek - tette hozzá.
Csizi Péter, a térség - újraválasztásáért induló - fideszes országgyűlési képviselője az intézmény átadásának jelentőségét úgy érzékeltette, hogy Pécsen utoljára 1983-ban nyitottak meg rendelőintézetet. Fontos a magyar kormányzatnak, hogy egy új szakellátást biztosító intézmény jön létre - hangoztatta, jelezve, hogy Kertváros a maga 55 ezer lakosával az ország egyik legnagyobb lakótelepe.
A képviselőjelölt korábban "régi stratégiai tervnek" nevezte a kertvárosi rendelőintézet létrehozását, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a létesítmény jelentősen hozzájárul a városrész lakóinak egészségvédelméhez.
Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a kétszintes, több mint 800 négyzetméteres rendelőt összesen 326 millió forintos beruházással alakították ki, a munkálatokhoz több mint 250 millió forintot európai uniós forrásból biztosítottak.
Az épület teljes energetikai korszerűsítés keretében külső hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, modernizálták a világítást, a fűtést és a melegvízellátást; a tetőre napkollektorokat szereltek.
Az akadálymentes épület első emeletén belgyógyászati, nőgyógyászati, kardiológiai, ultrahang- és szemészeti rendelőt, valamint masszázs-, illetve fizioterápiás szobákat és védőnői helyiségeket alakítottak ki.
(MTI)