Minden október elsején, a mellrák elleni küzdelem világnapjának elsődleges üzenete, hogy vegyünk részt rendszeresen az emlőrákszűréseken! A betegség korai felismerése nagyban javítja a gyógyulási esélyt, bizonyos esetekben pedig életmentő lehet.

Ugyanennyire fontos az egészséges életmód, hiszen tudományosan bizonyított, hogy a visszafogott alkoholfogyasztás, a testsúlykontroll, valamint a rendszeres testmozgás hozzájárulnak a megelőzéshez és ezzel védelmet jelenthetnek a nők számára e betegséggel szemben is.

Magyarországon évente körülbelül 33 ezer daganat okozta halálesetet regisztrálnak, rosszindulatú emlődaganat következtében pedig 2000 nő veszíti életét. A betegség korai felismerése érdekében a kormány biztosítja a lakosság számára a népességszintű, szervezett emlőszűréseket, és szakmai és lakossági irányú kommunikációval is szorgalmazza az életkoruk alapján veszélyeztetett nők minél nagyobb számban történő bevonását a szűrővizsgálatokba. Továbbá az emberi erőforrások miniszterének kérésére a közelmúltban elkészült a Nemzeti Rákellenes Program legfrissebb változata, amelynek célja, hogy a nemzetközi és hazai tapasztalatokat felhasználva olyan szakmai és társadalmi cselekvési programot adjon, aminek köszönhetően 2030-ig jelentősen csökkenhet a daganatos halálozások száma.

A szűrővizsgálatok anyagi háttere stabil, rendezett, a források rendelkezésre állnak, évről évre egyre nagyobb összegben. A kormány tavaly 10 milliárd forinttal biztosított többet erre a célra, mint két évvel korábban. A magyar kormány kiemelt törekvése, hogy javuljon a magyar emberek életminősége, egészségi állapota, ezáltal növekedjék az egészségben eltöltött évek száma, illetve csökkenjen a korai elhalálozás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is minden fórumon arra ösztönzi a lakosságot, vegyenek részt rendszeresen a szűrővizsgálatokon, mert a korai felismerés életet menthet!

(EMMI)