A nemzetiségi iskolák és óvodák 330 millió forint kiegészítő támogatást kapnak 2018-ra - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a támogató okiratok átadásakor a Parlamentben.

Soltész Miklós közölte, 305 millió forintot 54 nemzetiségi önkormányzat által fenntartott intézmény között osztanak szét, 25 millió forintot pedig - idén először - hat nemzetiségi kulturális intézmény kap.

Az elnyert összeget a nemzetiségi önkormányzatok beruházásokra és intézményeik működtetésére fordíthatják - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az államtitkár arról beszélt, hogy 2010 óta nagy változások történtek a nemzetiségek életében. 2014 óta például a 13 őshonos nemzetiség parlamenti szószólót jelölhet és küldhet a parlamentbe, hét év alatt pedig a háromszorosára nőtt a nemzetiségek támogatására fordított összeg.

Az elmúlt hét és fél évben csaknem meghétszereződött a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott nevelési-oktatási intézmények száma: míg 2010-ben még csak 12 volt, ma már 82 van, a gyermeklétszám pedig a korábbi 3 ezerről 15 ezerre nőtt - közölte Soltész Miklós.

Úgy fogalmazott, a nemzetiségekre a kormány nem "teherként" tekint, hanem minden tekintetben számít és támaszkodik rájuk, mivel ők az összmagyarságot erősítik és támogatják.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi szószólója örömét fejezte ki amiatt, hogy az előző évhez képest új intézményekkel és fenntartókkal bővülhetett a támogatottak köre. Azt mondta, a támogatás eszköz ahhoz, hogy "több anyanyelven nevelkedhessenek a gyerekek", majd az iskolából kikerülve összetartozó közösségként tovább tudják vinni a nemzetiségi tradíciót és kultúrát.

(MTI)