Összesen 650 millió forintos támogatást kapnak a magyar kormánytól a gyimesi csángómagyarok egyházi és oktatási intézményei - jelentette be az erdélyi Gyimesbükkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára részt vett a csíksomlyói zarándoklatra érkezett Boldogasszony zarándokvonat utasaival és helyi csángómagyarokkal együtt a gyimesbükki Kontumáci kápolnánál tartott szentmisén.

Ezt követően az MTI-nek telefonon elmondta: a magyar kormány 50 millió forinttal támogatja Gyimesbükkön a római katolikus plébánia, illetve közösségi ház felújítását, 100 millió forinttal finanszírozza Gyimesközéplokon a Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola tornatermének megépítését, illetve 500 millió forintot fordít Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum épületének és a hozzá tartozó diákotthonnak a felújítására.

Emlékeztetett: a magyar kormány tavaly év végén döntött a támogatásokról. Kijelentette, hogy a csángómagyarok évszázadokon át megőrizték kereszténységüket, magyarságukat, és remélhetőleg a következő évszázadokban is megmaradnak szülőföldjükön. Az anyaországi magyarok sokszorosan visszakapják lelkiekben ezt az anyagi támogatást - tette hozzá, majd példaként említette azt a vendégszeretetet, amivel a helyiek a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra tartó magyarországi zarándokokat fogadták.

Az államtitkár felidézte: a csángók intézményei kaptak már korábban is támogatást a magyar kormánytól, de a mostani finanszírozás a méreteit tekintve előzmény nélküli. Leszögezte: a gyimesi csángók is részei a magyar nemzetpolitikának, és segíteni kell őket, hogy megőrizzék, továbbadják keresztény hitüket, magyarságukat.

Az államtitkár felemelőnek nevezte, hogy a szentmisén 300 fiatal is részt vett, akik között voltak a Kárpát-medence különböző részeiből érkezettek, de olyanok is, akik a világ különböző kontinenseiről, a magyar diaszpóra közösségeiből jöttek. Mindez a kereszténységben, a magyarságban és a magyar nyelvben való összefogást jelképezi - mondta az államtitkár.

(MTI)