Átadták és felszentelték a Szent Efrém görögkatolikus óvoda felújított épületét csütörtökön Debrecenben.
Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár avatóbeszédében emlékeztetett rá, hogy a kormány csaknem 70 egyházi oktatási intézmény energiahatékonysági felújításához, korszerűsítéséhez 13 milliárd forintot biztosított, ebből 270 millió forintot kapott ilyen célokra a görögkatolikus főegyházmegye.
Az egyházak közösségépítő, közösségsegítő szerepe nagyon fontos a magyar társadalomban - indokolta a támogatásokat Fülöp Attila, majd a köznevelésről szólva utalt a pedagógusbérek növelésére, az ingyen tankönyvek biztosítására, az ingyenes közétkeztetésre.
Ugyanakkor arról is beszélt: ahhoz, hogy az egyházak megnövekedett feladataikat magas színvonalon tudják ellátni, korszerű infrastruktúrára van szükség. Az 1990-es évek előtt elvett ingatlanokat később leromlott állapotban kapták vissza, ezért a kormány támogatja a felújításukat, korszerűsítésüket.
Fülöp Attila megemlítette, hogy míg a rendszerváltás idején csak 3-4 ezer gyerek járt egyházi fenntartású iskolába, 2010-ben már 110 ezer, 2017-ben pedig több mint 210 ezer gyerek tanul egyházi iskolákban.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: az önkormányzat 2011-ben adta 10 éves ingyenes használatba az akkor üresen álló egykori iskolaépületet a görögkatolikus metropóliának, s ma már csaknem 110 kisgyerek jár a megújult egyházi óvodába. Hozzátette: Debrecenben jelenleg egy új óvoda építése mellett 16 óvodát újítanak fel.
A Szent Efrém óvoda felújított épületét Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelte fel. Az érsek a testi és a lelki egyensúly fontosságára hívta fel a figyelmet.
(MTI)