A bevett egyházak teljes mértékben számíthatnak a kormánypártokra, hogy közösségeik erősödjenek és megmaradhassanak - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt kedden Budapesten, az Üdvhadsereg VIII. kerületi hajléktalanellátó intézményének kilencven éves fennállása alkalmából tartott ünnepségen.
Soltész Miklós a Dobozi utcában található Új Reménység Házában kijelentette: "mindazok, akik az egyházainkat fenyegetik", az egyházak által végzett szociális munkát, az oktatási-nevelési tevékenységet fenyegetik. Onnan ki akarják az egyházakat űzni, "el akarják őket újra zavarni, mint azt tették 70 évvel ezelőtt 1948-ban kommunista elődeik" - fogalmazott.
Az államtitkár mindezt elfogadhatatlannak nevezte, és azt mondta: "ránk (...) az egyházi vezetők számíthatnak a következő években is. Biztos, hogy azt a segítséget, azt a támogatást, amit a magyar kormány eddig is megadott a bevett egyházaknak, (...) meg fogják kapni" - tette hozzá.
Soltész Miklós köszönetet mondott az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország által végzett szolgálatért és fantasztikus dolgoznak nevezte, hogy az egyház a második világháborút követő magyarországi üldöztetésük után visszatért. Természetes volt, hogy az 1990-es évek elején az akkori kormány visszaszolgáltatta a Dobozi utcai épületet a jogos tulajdonosának - tette hozzá.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azt mondta: az Üdvhadsereg magyarországi szolgálata kitartással, elkötelezettséggel, szakmai hozzáértéssel és az ellátásban résztvevő szervezetekkel együttműködésben segíti a fővárosi hajléktalan emberek szociális ellátását.
Emlékeztetett, az Üdvhadsereg első, hajléktalanokat ellátó fővárosi intézménye 1928. március 28-án nyitott meg a kapuit a Dobozi utcában.
André Cox tábornok, az Üdvhadsereg világszervezet vezetője elmondta, az Üdvhadsereg azért van, hogy hirdesse "az Úr Jézus Krisztust, és az ő nevében személyi válogatás nélkül gondoskodjon a rászorultakról". Az Üdvhadsereg kezdetektől fogva a szegényekért, az elesettekért munkálkodott - hangsúlyozta.
André Cox kijelentette: az egyházuk tagjai katonák, és hadseregük harcol a bűn, az igazságtalanság és a kirekesztés ellen.
Bernhard Wittwer őrnagy, az Üdvhadsereg magyarországi vezetője arról beszélt, hogy Jézus Krisztus az emberek reménysége. Az új reménység az, hogy ahhoz fordulhatunk, aki még a halált is legyőzte. Ez a hitbeli reménység mindig érezhető az Új Reménység Házában - mondta.
A közreadott sajtóanyag szerint a házban száz férfi számára biztosítanak átmeneti szálláshelyet, naponta 250 adag meleg ételt osztanak szét. Az Üdvhadsereg hármas hangsúlyának megfelelően - "leves-szappan-üdvösség" - az ellátottak testével és lelkével egyaránt, nagy gonddal igyekeznek foglalkozni.
(MTI)