A civil szervezetek közösségeket erősítő-segítő munkája összességében ad hiteles képet a civil világról, a magyar társadalom lelkiállapotáról, jó szándékáról és tenni akarásáról.
Ezért fontos elismételni, hogy ma Magyarországon több mint 60.000 civil szervezet működik. A szervezetek több mint háromnegyede szabadidős tevékenységgel, kultúrával, sporttal, egészségüggyel, oktatással, szociális segítségnyújtással és településfejlesztéssel foglalkozik - mondta Fülöp Attila, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Szolnokon a VIII. Jász - Nagykun - Szolnok Megyei Civil Konferencián.
„Az igazi civilség a szolgálatról szól”, ezért be kell mutatnunk azt a hatalmas, áldozatos munkát, melyet önök is végeznek – fogalmazott Fülöp Attila. Széchenyire utalva a helyettes államtitkár azt mondta: a legnagyobb magyarral valljuk, hogy „a tett első, a szó második” de tudnunk kell, ha nem mutatjuk be a civil önkéntesek által elvégzett munkát, akkor majd azok mutatják be, akik lobbisták ugyan, de mindig a civilekre hivatkoznak. Ők azok, akik miatt ma a hírekből néhány lobbiszervezet hangoskodása nyomán az a kép alakulhat ki, hogy civilnek lenni civakodást, bajkeverést jelent. Fontos, hogy hiteles és vonzó képet adjunk arról a hatalmas munkáról, amelyet civilek tízezrei végeznek önkéntesen, szabadidejükben másokért. Minden civilnek beszélnie kell arról, hogy „jót tenni jó”, másokért dolgozni öröm. Így érhetjük el, hogy mind többen végezzenek önkéntes munkát valamely egyesületben.
Az állam szerepére utalva Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy míg 2010-ben 144 milliárd forint állami támogatást kaptak a civil szervezetek, addig ez az összeg 2015-re 202 milliárdra emelkedett, a terület teljes bevétele ebben az időszakban 423-ról 577 milliárdra nőtt és az egyszázalékos felajánlások összértéke 2016-ban már meghaladta a 8 milliárd forintot. Az anyagi segítségen túl a kormány egyszerűsítette a civilekre vonatkozó jogszabályokat és létrehozta a Civil Információs Centrumok hálózatát, ahol pályázati, szervezési és jogi segítséget kaphatnak az egyesületek és az alapítványok.
A helyettes államtitkár külön felhívta a figyelmet arra, hogy az adózók ajánlják fel adójuk egy százalékát az egyházak vagy civil szervezetek javára.
(EMMI)