Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a felvidéki Királyhelmecen, ahol a helyi magyar tannyelvű általános iskola több mint 80 magyar iskolakezdő kisdiákjának adták át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját.
A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja 2004-ben indult azzal a céllal, hogy minél több külhoni magyar család írassa magyar tannyelvű iskolába gyermekét.
A beiratkozási támogatások ünnepélyes átadóján mondott beszédében Soltész Miklós rámutatott: a beiratkozási ösztöndíjprogram keretében csak az idén 3550 felvidéki magyar gyermek és családja részesült a tízezer forintos támogatásban, az egész Kárpát-medencét tekintve pedig csaknem hatezren kapnak ilyen támogatást. Hozzátette: ezen a támogatáson felül a magyar kormány, nemzetpolitikája keretében oktatási és nevelési támogatást is ad a külhoni magyar iskolások számára, ez a 3,8 milliárd forintnyi összeg 250 ezer diák iskoláztatását segíti.
Megjegyezte: a magyar kormány ezen segítsége semmilyen formában nem gyengíti az anyaországot, ugyanakkor hozzájárul a két ország, jelen esetben Magyarország és Szlovákia kapcsolatainak további javításához. Kiemelte: ezek a támogatások a Kárpát-medencében élő magyar nemzetrészek megmaradását segítik, ugyanakkor a felelősségvállalás mellett azoknak a sebeknek a begyógyításához is hozzásegítenek, amelyeket az okozott, hogy a 2004-es népszavazással a szocialista-liberális kormányzat eltaszította magától a külhoni magyarokat.
"Ez az összefogás, amely a civil szervezetek, így a Rákóczi Szövetség, a kormányzat és a helyi önkormányzatok között megvalósult, határozottan segíti a magyarság megmaradását a Kárpát-medence különböző országaiban" - szögezte le Soltész Miklós. Kifejtette: az elmúlt évek tapasztalatai is megmutatták, hogy a támogatási programra óriási szükség van, mivel az is hozzájárult, hogy az elmúlt években sikerült stabilizálni a magyar iskolákba beiratkozó elsősök számát a Felvidéken.
"Az üzenet elért a szülőkhöz" - állapította meg az államtitkár, hozzátéve: az iskolafenntartókhoz pedig az az üzenet ért el, hogy tartaniuk kell az oktatási intézményeik színvonalát, mert az iskolaválasztásnál az az egyik legfontosabb szempont a szülők számára.
A többségében magyarok által lakott bodrogközi kisváros, Királyhelmec az elmúlt öt évben közel 11 millió forint támogatást kapott a magyar kormánytól, részben egyházi épületeinek felújításra, részben a helyi magyar közösség által szervezett programokra.
(Emmi- Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)