Vasárnap délután az Újpesti Baptista Templomban beiktatták a Magyarországi Baptista Egyház újraválasztott elnökét és főtitkárát. Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetést követően a megjelent állami, önkormányzati és egyházi vezetők köszöntötték a beiktatott Papp János elnököt és Mészáros Kornél főtitkárt.
Magyarország Kormánya képviseletében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár olvasta fel Balog Zoltán miniszter köszöntő sorait, amelyben a baptisták Kárpát-medencei missziós szolgálatának szerepét hangsúlyozva arra mutatott rá, hogy az egyházak közösségépítő munkája meghatározó a magyar nemzet jövője szempontjából. Európa jövője keresztény jövő – hangzott el a köszöntőben.
A beiktatott tisztségviselőket köszöntötte Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke, dr. Kránitz Mihály a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke, Szűcs Sándor, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének alelnöke, valamint az Újpesti Önkormányzat alpolgármestere.
(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)